Pedri a Barcelona veresége után: „Sok meccset játszunk, de ez nem lehet mentség”

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.12.16. 10:33
Pedri szerint álmosan kezdtek (fotó: Getty Images)
A Barcelona meglepetésre hazai pályán kapott ki a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 17. fordulójában.

A Barcelona már csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a spanyol bajnokságot, a katalánok a legutóbbi hat La Liga-mérkőzésükből csak egyet nyertek meg. A Leganés ellen nem lehetett ott a kispadon Hansi Flick, aki kétmeccses eltiltását tölti.

A német szakember helyett segítője, Marcus Sorg meccselt, és a vereség után is ő értékelt.
„Nagyon nehéz megérteni ezt a vereséget. Az elején hiányzott a koncentráció, emiatt kaptuk a gólt is. Bár nem játszottunk jól, így is volt húsz próbálkozásunk, de nem szereztünk gólt, így pedig nehéz nyerni.”

Sorg szerint tanulniuk kell az ilyen mérkőzésekből.
„Néhány nap alatt több megerőltető meccset játszottunk, és a csapat nincs ehhez hozzászokva, ezen dolgoznunk kell még.”

Kollégája, Borja Jiménez sokkal boldogabban értékelt.
„Ahhoz, hogy Barcelonában nyerjünk, sok mindent jól kell csinálni, és mi ezt megtettük. A második félidőben szerintem irányításunk alatt tartottuk a meccset, de persze a sikerhez kellett Marko Dmitrovics remek teljesítménye is.”

Az edzője által kiemelt kapus is megszólalt a mérkőzés után.
„Szerencsére tudtam védeni Lewandowski lehetőségénél. Nem volt teljesen tiszta helyzet, de szerencsém is volt. Tudtuk, hogy szenvednünk kell az utolsó pillanatig, egyetlen kihagyás sem fér bele. Azzal is tisztában voltunk, milyen nehéz a Barcelona, a Real Madrid vagy az Atlético Madrid otthonában játszani. Az én dolgom az volt, hogy segítsem a csapatot, de a védekezésünk nagyon egyben volt. A Sevillában eltöltött nehéz időszak után újra magamra találtam.”

Pedri szerint hiányzott a szikra a Barcelona játékából.
„Őszintén szólva nehéz meccs volt, nem lehetünk boldogok. Álmosan kezdtünk, majd miután hátrányba kerültünk, felébredtünk, de valahogy hiányzott a szikra ahhoz, hogy gólokat szerezzünk. Javulnunk kell a bajnokságban, mert rossz sorozatban vagyunk. Sok meccset játszunk, de ez nem lehet mentség. 

SPANYOL LA LIGA
17. FORDULÓ
FC Barcelona–Leganés 0–1 (Sergio González 4.)

Korábban
Atlético Madrid–Getafe 1–0 (Sörloth 69.)
Alavés–Athletic Bilbao 1–1 (Jordán 67., ill. Unai Gómez 10.)
Villarreal–Real Betis 1–2 (Álex Baena 55., ill. Vitor Roque 32., Lo Celso 47.)
Kiállítva: Ávila (34., Betis)
Real Sociedad–Las Palmas 0–0

Szombaton játszották
Rayo Vallecano–Real Madrid 3–3 (U. López 4., Mumin 36., Isi Palazón 64.,  ill. F. Valverde 39., Bellingham 45., Rodrygo 56.)
Espanyol–Osasuna 0–0
Mallorca–Girona 2–1 (Larin 20., 51., ill. Van de Beek 7.)
Kiállítva: Muriqi (34., Mallorca)
Sevilla–Celta Vigo 1–0 (Bueno 65.)

Pénteken játszották
Valladolid–Valencia 1–0 (Anuar Tuhami 20.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. FC Barcelona18122450–20+3038
  2. Atlético Madrid17115131–11+2038
  3. Real Madrid17114237–16+2137
  4. Athletic Bilbao1896327–16+1133
  5. Mallorca1883718–21–327
  6. Villarreal1675428–27+126
  7. Real Sociedad1774616–11+525
  8. Osasuna1767422–25–325
  9. Betis1766520–21–124
10. Girona1764723–25–222
11. Sevilla1764718–23–522
12. Celta Vigo1763825–28–321
13. Rayo Vallecano1655618–19–120
14. Las Palmas1754822–27–519
15. Leganés1746715–23–818
16. Getafe1737711–14–316
17. Alaves1744919–28–916
18. Espanyol16421015–28–1314
19. Valladolid17331112–34–2212
20. Valencia1524913–23–1010

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik