Jude Bellingham a legjobb játékmester az IFFHS-nél

Vágólapra másolva!
2024.12.19. 14:59
Jude Bellingham megelőzte Kevin de Bruynét és Toni Kroost az IFFHS-nél (Fotó: Getty Images)
Az angol Jude Bellinghamet választotta 2024 legjobb játékmesterének a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A sorrendről idén is nemzetközi zsűri döntött, amelyet a világ 75 országának jeles sportújságírói, futballszakértői alkottak.

A frissen nyilvánosságra hozott lista élére 133 ponttal került a számos klubcímet begyűjtő Real Madrid és az Eb-döntős angol válogatott irányító középpályása, Jude Bellingham. Mögötte most második lett a tavalyi első, korábban további két alkalommal – 2020-ban és 2021-ben – győztes belga Kevin de Bruyne (Manchester City, 96 pont). A harmadik legtöbb voksot az idén visszavonult német Toni Kroos (Real Madrid, 78) kapta. Kroos – aki a válogatottól is elbúcsúzott – az IFFHS e kategóriájának volt már nyertese, méghozzá 2014-ben, s 2013 óta minden alkalommal az első tízben végzett.

A nemzetközi szervezet 2006 óta választja meg évente a legjobb játékmestert, először a francia Zinédine Zidane diadalmaskodott, a legtöbbször – ötször – pedig az argentin Lionel Messi nyert, aki az idén az Inter Miami futballistájaként ötödiknek futott be (53), egyetlen ponttal szorulva a negyedik helyen zárt német Jamal Musiala (Bayern München) mögé. A nemzeti együttes sikereiben, így a világbajnoki győzelemben vezető szerepet játszó Messi négy alkalommal (2015, 2016, 2017, 2019) volt első az FC Barcelona, s egyszer – 2022-ben – a Paris SG labdarúgójaként.

Az IFFHS szavazásán az argentin sztár után a legtöbbször, négyszer – 2008 és 2011 között – az egykori barcelonai klubtárs, Xavi érdemelte ki a világ legjobb irányítója címet.

 

Legfrissebb hírek

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
23 órája

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Vb-selejtezők: tovább tart a spanyolok hihetetlen rekordja

Minden más foci
2025.10.14. 12:23

Geoff Hurst: Szégyen, amit Bellinghamék apja csinált

Angol labdarúgás
2025.10.13. 17:10

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16
Ezek is érdekelhetik