Alexander-Arnold 90 százalékban már Madridban van, de a Realnak van B- és C-terve is – sajtóhír

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.29. 12:36
Trent Alexander-Arnold nagyon közel a Real Madridhoz (Fotó: Getty Images)
Az AS című napilag arról ír, hogy már tényleg csak az aláírás hiányzik Trent Alexander-Arnold madridi szerződéséről.

A Marca arról írt korábban, hogy a 26 éves, 33-szoros angol válogatott Trent Alexander-Arnold egyértelműen a Liverpool vezetőinek tudtára adta, az a vágya, hogy a Real Madridban játsszon, és többek között ezért sem hosszabbította meg a Mersey-parti alakulatnál a nyáron lejáró szerződését – vagyis legkésőbb a nyáron ingyen távozhatna Szoboszlai Dominik csapattársa, de még akár a téli átigazolási időszakban is mehet, igaz, ekkor valamelyest a zsebébe kellene nyúlnia a Realnak. 

Az AS pedig vasárnap már arról számolt be, hogy Alexander-Arnold „90 százalékban” a Real Madridé, már tényleg csak az aláírás hiányzik a klubváltáshoz. A Liverpool hiába ajánlotta fel többször is a szerződéshosszabbítás lehetőségét, a jobbhátvéd ezeket rendre visszautasította, és a lap szerint szóban már mindenben megállapodott a Reallal.

A téli váltást mindegyik fél kizárja, és ezek alapján Alexander-Arnold fél évet még mindenképpen Liverpoolban marad, ahol egész eddigi pályafutását töltötte. 

Az AS arról is ír, hogy a Real Madrid, bár egyértelműen Alexander-Arnold személyében gondolkodik, a biztonság kedvéért fenntartott egy B- és egy C-tervet is. Előbbi a Tottenham spanyol válogatott védője, Pedro Porro, míg utóbbi a Leverkusen hollandja, Jeremie Frimpong lenne. 

 

Legfrissebb hírek

Ötszázadszor lép pályára a Real Madrid a BL-ben – jön az Atlético elleni nyolcaddöntő

Bajnokok Ligája
5 perce

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
13 órája

Megnevezték a Laureus-díj idei jelöltjeit, Alcaraz és Verstappen is nyerhet a férfiaknál

Egyéb egyéni
17 órája

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
18 órája

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03
Ezek is érdekelhetik