Négy játékost szerződtetne a Real Madrid, de csak nyáron

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.12. 20:12
Florian Wirtz iránt is érdeklődik a Real Madrid (Fotó: Getty Images)
Spanyol sajtóhírek szerint a spanyol bajnoki címvédő Real Madrid nem szerződtetne senkit a téli átigazolási szezonban, csak nyáron erősítene négy labdarúgóval.

Mint ismert, Dani Carvajal és Éder Militao hosszú időre kidőlt, David Alaba a tavaly decemberi térdszalagszakadása után még nem tudni, mikor tér vissza, a jobbhátvédet játszó Lucas Vázquezre nagyjából egy hónapig nem számíthat a szakmai stáb, míg a védelembe már többször beugró középpályás, Aurélien Tchouaméni még szintén sérült. Az As szerint hiába a védőhiány a Real Madridnál, a klub a téli átigazolási időszakban nem tervez új játékost szerződtetni, hanem házon belül oldaná meg a kérdést.

A spanyol lap úgy tudja, Antonio Rüdiger párja belső védőként Tchouaméni lesz, amint felépül (ez december közepére várható), emellett Carlo Ancelotti a La Ligában szombaton bemutatkozó és az Osasuna ellen gólpasszt adó Raúl Asencióra számít a védelemben, valamint a szintén saját nevelésű Jacobo Ramónra – jobbra még ott lesz Lucas Vázquez, a bal oldalt pedig megoldja Ferland Mendy és Fran García a szezon hátralevő részében.

Nyáron viszont megerősíthetik védelmüket a blancók, júliusban érkezhet Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Jonathan Tah (Bayer Leverkusen) és Alphonso Davies (Bayern München), ráadásul mindannyian ingyen, ugyanis az idény végén lejár a szerződésük. Ők hárman megoldanák a hátsó részleg problémáit, hiszen a 26 éves angol játékos jobbhátvéd, a 28 esztendős német labdarúgó belső védő, míg a 24 éves kanadai futballista a védelem bal oldalán szokta tenni a dolgát. Mellettük érkezne még Florian Wirtz a középpályára, akiért viszont zsebbe kellene nyúlnia a Realnak, mivel 2027 nyaráig köti szerződés a Leverkusenhez, és az értékét 130 millió euróra becsülik.

 

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
53 perce

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
58 perce

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
2 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
15 órája

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
19 órája

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
20 órája

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
22 órája

Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik Liverpoolból – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:16
Ezek is érdekelhetik