Megvan, mikor pótolja be egyik elhalasztott mérkőzését a Valencia

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.14. 19:00
Ilyen mezben lép majd pályára a Valencia a következő bajnokiján (Fotó: valenciacf.com)
Kiderült, hogy december 18-án pótolják be az Espanyol–Valencia spanyol élvonalbeli labdarúgó-mérkőzést, miután november elején elhalasztották a találkozót a valenciai természeti katasztrófa miatt.

A 13. fordulóbeli Espanyol–Valencia összecsapást november 9-én játszották volna le, de három nappal az eredeti időpont előtt a spanyol szövetség jóváhagyta a vendégek kérését a halasztásról – csütörtökön aztán kiderült, hogy a barcelonai találkozót december 18-án, szerdán 21.30-kor rendezik meg.

A 12. fordulóból elhalasztott Valencia–Real Madrid meccsnek viszont még mindig nincs meg az új időpontja, mivel a blancók nemzetközi szereplése miatt ezt a mérkőzést nem olyan könnyű beilleszteni a versenynaptárba.

A Valencia legközelebb november 23-án lép pályára – a tartományt sújtott katasztrófa óta először –, s a klub bejelentette, hogy az áldozatok iránti tisztelet jeléül a Betis elleni hazai bajnokin a csapat tagjai különleges, fekete felszerelésben lépnek pályára – a mezeken különleges üzenetek lesznek láthatóak a szolidaritás jegyében. A klub ráadásul aukció keretében elárverezi a mezeket, és az ebből befolyó teljes bevételt a károsultaknak ajánlja fel.

Mint ismert, a DANA nevű hidegcseppjelenség (ez egyfajta izolált magaslégköri depresszió) miatt kialakult vihar hatalmas pusztítást végzett Spanyolországban, az árvízi katasztrófának 224 halálos áldozata van, de 16 eltűnt személyt még mindig keresnek.

 

Legfrissebb hírek

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
3 órája

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
13 órája

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
20 órája

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
23 órája

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29

Sorozatban négy nyeretlen meccs után újra győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 23:00
Ezek is érdekelhetik