Ancelotti: Amikor legutóbb 4–0-ra kaptunk ki a Barcától, a bajnokságot és a BL-t is megnyertük

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 07:55
Ancelotti gratulált Flicknek a győzelemhez (Fotó: Getty Images)
Mint azt bizonyára tudják, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) szombati el Clásicóján az FC Barcelona 4–0-ra nyert a Real Madrid vendégeként. Lássuk, hogyan értékelte a mérkőzést a Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti.

A sajtótájékoztatón Carlo Ancelotti azzal kezdte, hogy az első gólig kiegyenlített mérkőzést láthattunk, és együttese az első félidőben magas intenzitással játszott.

„Betalálhattunk volna, de nem tettük meg. Megvolt a lehetőségünk a vezetés megszerzésére. Miután meglőtték az elsőt, elvesztettük a lendületünket. Aztán nulla–kettő után több területük lett, mivel kockázatot kellett vállalnunk az egy az egy elleni szituációk felvállalásával. A kontrákból több helyzetet is kidolgoztak – idézte az olasz szakembert a klub honlapja. Ancelotti hozzátette, hogy a szünetig jól néztek ki, és az ott mutatott játékból kell építkezniük a folytatásra. – Megvagyunk most sebezve, ez egy nehéz és kemény pillanat nekünk.”

„Szeretném megköszönni a szurkolóknak, mert az egész meccs alatt buzdítottak minket. Most folytatnunk kell a munkát, és nem szabad mindent a kukába dobnunk. Hatvan percig jók voltunk, az utolsó harmincat pedig el kell felejteni. Az más volt, mivel megpróbáltunk visszajönni a meccsbe. Hosszú még az idény, nem adhatjuk fel, és tanulnunk kell ebből a vereségből. Az előzőből is tanultunk, és most is így kell tennünk. Ki kell jönnünk a gödörből, hiszen még sok mérkőzés vár ránk az idényben. Jobbak vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy ezt meg is mutatjuk” – jelentette ki Ancelotti.

Az olasz szakember a folytatásban elmondta, nem tudtak előnyt kovácsolni abból, hogy a Barcelona magasan letámadott. Megemlítette az első el Clásicóján szereplő Kylian Mbappét, akinek állítása szerint három-négy gólhelyzete is volt. Továbbá Ancelotti felelevenítette azt, amikor a két kispad összetűzésbe került.

„Flick segítője nem úriemberként viselkedett, amikor a góljukat a kispadunk előtt kezdte el ünnepelni. Mondtam is ezt Flicknek, aki egyetértett velem.”

„Az eredmény nem tükrözi azt, ami a pályán volt – folytatta. – Megérdemelten nyertek. Megszerezhettük volna a vezetést, de végül ezt ők tették meg, és ebből önbizalmat merítettek. Az első gólig kiegyenlített volt a játék, és nekünk adódott több helyzetünk. A 4–4–2-es hadrendünkben jól csináltuk a presszinget az első félidőben.”

Ancelotti úgy fogalmazott, hogy négyszer is már csak a kapussal szemben álltak, mégsem tudtak betalálni. Többször is emlékeztetett az első félidei játékukra, amit 48 évnyi tapasztalattal a háta mögött jónak ítél meg.

„Amikor legutóbb négy–nullára kaptunk ki a Barcelonától, a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is megnyertük” – szögezte le Ancelotti, majd hozzátette, hogy nem lesznek messze az előző idény eredményeitől.

Még a végén megjegyezte, hogy Luka Modric behozatalával felvállalta hátul az egy az egyeket, amikből többet is elvesztettek, és így kapták az újabb gólokat. „A problémát az jelentette, hogy miután kapsz két gólt, kockáztatnod kell. Kettő–eggyel nyílttá tehettük volna a meccset, de ez nem így lett. A gond az volt, hogy a szünet után nem azzal az intenzitással futballoztunk, mint előtte. A góljuk után megváltozott a dinamikánk, aminek pszichés oka van.”

SPANYOL LA LIGA
11. FORDULÓ
REAL MADRID–BARCELONA 0–4 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 78 192 néző. Vezette: J. Sánchez
REAL MADRID: Lunyin – L. Vázquez, Militao, Rüdiger, F. Mendy (Fran García, 86.) – Valverde, Tchouaméni (Modric, 63.), Camavinga (Brahim Díaz, 77.), Bellingham – Vinícius Jr., Mbappé. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
BARCELONA: I. Pena – Koundé, Cubarsí, I. Martínez, A. Balde – Casadó (Dani Olmo, 65.), Pedri (Gavi, 87.) – Yamal, F. López (F. de Jong, a szünetben), Raphinha – Lewandowski. Vezetőedző: Hansi Flick
Gólszerző: Lewandowski (54., 56.), Yamal (77.), Raphinha (84.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Barcelona

11

10

1

37–10

+27

30

2. Real Madrid

11

7

3

1

21–11

+10

24

3. Villarreal

11

6

3

2

20–19

+1

21

4. Atlético Madrid

10

5

5

16–6

+10

20

5. Athletic Bilbao

10

5

2

3

17–11

+6

17

6. Mallorca

10

5

2

3

10–8

+2

17

7. Rayo Vallecano

11

4

4

3

12–10

+2

16

8. Betis

10

4

3

3

10–9

+1

15

9. Osasuna

10

4

3

3

14–16

–2

15

10. Sevilla

11

4

3

4

12–15

–3

15

11. Celta Vigo

10

4

1

5

17–17

0

13

12. Real Sociedad

10

3

3

4

8–8

0

12

13. Girona

11

3

3

5

11–14

–3

12

14. Alaves

11

3

1

7

13–19

–6

10

15. Espanyol

11

3

1

7

10–19

–9

10

16. Getafe

10

1

6

3

7–8

–1

9

17. Las Palmas

11

2

3

6

13–19

–6

9

18. Leganes

10

1

5

4

6–12

–6

8

19. Valladolid

11

2

2

7

9–23

–14

8

20. Valencia

10

1

3

6

7–16

–9

6

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik