Magyar céggel kötött partneri együttműködést a Barcelona

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 12:09
Balról: Lévai Bálint, Juli Guiu és Lévai Balázs a szerződés megkötése után (Fotó: Barcelona)
A kizárólag magyar tulajdonban lévő BioTechUSA lett a Barcelona új, globális sport-táplálékkiegészítő partnere, így a következő években a harmincesztendős tapasztalattal rendelkező cég látja el a katalán klubot táplálékkiegészítőkkel és vitaminokkal.

Magyarországról erősít a Barcelona. Szó szerint, ugyanis a katalán klub több évre szóló, a piacon egyedülálló együttműködést kötött a kizárólag magyar tulajdonban lévő BioTechUSA-cégcsoporttal. Szeptembertől a több mint 100 országban jelen lévő vállalat látja el a katalán klubot, köztük a hatalmas népszerűségnek örvendő férfi futballcsapatot sport-táplálékkiegészítő termékeivel, a fehérjéktől a vitaminokon át a regenerációt támogató készítményekig. Továbbá a tervek szerint a jövőben a Barcelona módszertanának bizonyos elemeit egy előadás-sorozat keretén belül a magyar élsportban dolgozó szakembereknek is átadják. A két fél júliusban kezdett el tárgyalni egymással, és annyira egyeztek az elképzeléseik, hogy alig néhány hét alatt megszületett a hivatalos megállapodás.

„Ha valaki a kezdeti időszakban azt mondja, hogy egyszer a Barcelona hivatalos partnerei leszünk, azt valószínűleg nem vettük volna komolyan – mondta nem sokkal a hivatalos aláírás előtt Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és társtulajdonosa. – De mostanra felnőttünk a feladathoz. Amikor a Barcelona szakemberei megkerestek minket és ellátogattak hozzánk Magyarországra, elcsodálkoztak azon, amit itt tapasztaltak. Utólag elmondták, hogy sok táplálékkiegészítőket gyártó céggel találkoztak már, ám ennyire profival még soha. Ez nekünk is óriási elismerés volt. Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, ezért is zajlott ennyire gyorsan a megállapodás. Már a tárgyalások korai szakaszában éreztük, hogy értékeink és a hitvallásunk közös, ezért meggyőződésünk, hogy rendkívül sikeres időszak áll előttünk. Bebizonyítottuk, hogy igenis lehet nagyot álmodni, egy magyar cég is eljuthat oda, hogy egy topklub partnere legyen. A Barcelona értéke több mint ötmilliárd euró, és a világ egyik legnépszerűbb csapata. A legnagyobb értékei pedig a sportolók, akik mostantól a mi termékeinket használják, amire nagyon büszkék vagyunk. Bízunk benne, hogy a táplálékkiegészítők fejlesztése és gyártása területén szerzett harmincéves szakértelmünk segítségével további sportsikerekhez segíthetjük hozzá a Barcelona élsportolóit a következő esztendőkben.”

Nos, a megállapodás nem is indulhatott volna jobban. A hivatalos aláírásra múlt szombaton került sor a Montjuic Stadionban, majd a Barcelona nem sokkal később kiütéssel, 7–0-ra legyőzte a Valladolidot. A katalánok 2014 márciusa óta nem nyertek ekkora különbséggel a La Ligában – akkor az Osasuna volt az áldozat. 

„A minőségi, jól megtervezett étrend és a táplálékkiegészítés játékosaink felkészülésének egyik legfontosabb eleme, az együttműködés pedig garancia arra, hogy ezen a téren is az élmezőnyben versenyezhessünk – mondta Juli Guiu, az FC Barcelona marketingért felelős alelnöke. – Ezzel a megállapodással nem csupán az ágazat egyik vezető vállalata csatlakozik klubunkhoz, hanem arra is lehetőségünk nyílik, hogy új szintre emeljük a játékosok képességeit.”

A partnerség a kutatásra, az oktatásra és a tudásátadásra is kiterjed. Ennek jegyében a két márka minden évben közösen publikál egy nyilvánosan elérhető tanulmányt, amely a katalán sportklub szakértőinek és orvosi stábjának szakértői véleményével is kiegészülve értékeli a magyar cég táplálékkiegészítőinek sportteljesítményre gyakorolt hatásait.

A Barcelona-múzeumba belépve egyből meggyőződhettünk arról, hogy a klub még mindig hatalmas tisztelettel kezeli korábbi magyar legendáit. A Camp Nou átépítése miatt a létesítmény a stadionból átmenetileg kicsit arrébb költözött, modernebb, interaktívabb lett, és szinte egyből egy nagy Kubala László-képpel találkozik az, aki ellátogat oda. Később pedig, egy interaktív felületen a klub legnagyobb legendáiról lehet némi információt olvasni egy érintőképernyő segítségével – mondanunk sem kell, itt a négyszeres bajnok Kubala mellett Kocsis Sándort is megtalálhatjuk. A Kocsishoz hasonlóan szintén kétszeres spanyol bajnoki aranyérmes Czibor Zoltán viszont sajnos nem szerepelt az alkalmazásban. 

„A Barcelona mindig is különleges kapcsolatot ápolt Magyarországgal ­– válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére a klub. – Nagyszerű játékosokat és edzőket köszönhetünk a magyaroknak, nemcsak a futballcsapat, hanem a többi szakág is. Kubala, Czibor és Kocsis voltak a Barca legnagyobb magyar klasszisai, elképesztően tehetséges labdarúgók voltak. Az ötvenes-hatvanas években meghatározó szerepet töltöttek be a klub akkori aranykorszakában, és ezt az örökséget mindenképpen szeretnénk megőrizni és átadni a fiatalabb generációnak a klub múzeumában.”

Őrzi a magyar klasszisok emlékét a klub 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik