Komoly csapás érte a Barcát, Ter Stegen idénye véget ért – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.22. 22:32
Ter Stegen elvesztése komoly érvágás a Barcelonának (Fotó: Imago Images)
Nyolc hónapos kényszerpihenő vár a spanyol élvonalbeli FC Barcelona német válogatott kapusára, Marc-André Ter Stegenre – írja egybehangzóan a spanyol sportsajtó, így a Marca és a Mundo Deportivo is.

Mint ismert, a rutinos kapus a Villarreal ellen 5–1-re megnyert bajnoki mérkőzés első félidejének végén sérült meg: Ter Stegen lehúzta Álex Baena szögletét, utána viszont rosszul landolt, s könnyek között, hordágyon vitték le a pályáról.

A katalán klub ugyan még semmit nem közölt az egyébként remek formában védő kapusa állapotáról, de a már említett sajtóorgánumok információi szerint Ter Stegen jobb térdében szakadt el az ín – abban a térdében, amelyet 2020 augusztusában, majd 2021 májusában is megműtöttek. 

„Sajnos úgy gondolom, hogy Ter Stegen sérülése nagyon súlyos” – fogalmazott a mérkőzés után Hansi Flick, a Barcelona mestere. 

Amennyiben ezek az információk beigazolódnak, úgy Ter Stegenre legalább nyolc hónapos kihagyás vár, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi évadban már nem léphet pályára.

LA LIGA
6. FORDULÓ
Villarreal–Barcelona 1–5 (A. Pérez 38., ill. Lewandowski 20., 35., P. Torre 58., Raphinha 75., 83.)

 

 

Legfrissebb hírek

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
10 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
14 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
17 órája

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
21 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24
Ezek is érdekelhetik