Dembélé válogatott gólja után a Barcelona az utolsó bónuszt is kifizette a Dortmundnak

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.12. 11:17
Ousmane Dembélé gólja miatt fizethetett az FC Barcelona (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a francia labdarúgó-válogatott többek között Ousmane Dembélé góljának köszönhetően legyőzte a belga együttest a Nemzetek Ligájában. A Paris Saint-Germain játékosának második félidei találata nemcsak a mérkőzést zárta le, hanem az FC Barcelona és a Borussia Dortmund között hét évvel ezelőtt köttetett üzletet is.

Ousmane Dembélé 2017 nyarán 135 millió euróért igazolt a Borussia Dortmundtól az FC Barcelonához. Az üzlet különböző bónuszokat is tartalmazott, most azonban a katalán csapat hét év után kifizette a németeknek az utolsó fennmaradó járulékot is azzal, hogy a játékos hétfőn betalált a francia válogatottban. A Bild szerint így a teljes összeg elérte a 148 millió eurót, ráadásul a Barcának az utolsó bónuszt úgy kellett kifizetnie, hogy Dembélé 50 millió euró ellenében egy éve már a PSG futballistája.

A támadó az FC Barcelonában hat év alatt a sérülései miatt csupán 185 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 40 gólt szerzett és 43 gólpasszt adott.

 

Legfrissebb hírek

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
23 perce

Női kézilabda BL: Albek cunderből villant, Szikora ijesztő képet posztolt a lábáról – videó, fotó

Kézilabda
25 perce

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
3 órája

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
22 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

Barcelona: leszálltak a Szuperliga-vonatról Laportáék

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:40

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20
Ezek is érdekelhetik