Raphinha triplázott, a Barca hét gólt rúgva döngölte földbe a Valladolidot

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 19:07
Lamine Yamal és Raphinha vezette győzelemre a Barcát (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona 7–0-ra nyert odahaza a Real Valladolid ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 4. fordulójában.

A várakozásoknak megfelelően hazai fölénnyel indult a találkozó, Dani Olmo előbb a kapufát döngette meg, majd szerzett egy lesgólt. A vendég Valladolid ezután sem tért magához, a 20. percben pedig megtört a jég: Cubarsí passzából Raphinha helyezte a labdát bal külsővel a hosszú sarokba. Négy perccel később Yamal ugratta ki egy remek ütemű passzal Robert Lewandowskit, aki szerencsés góllal duplázta meg csapata előnyét – lövésébe beleért Hein, de az észt kapus pechjére a labda nem kifelé, hanem a kapuba pattant róla. A második kapott gól felrázta Paulo Pezzolano együttesét is, Kike Pérez lövése viszont nem találta el a kaput, míg Moro próbálkozását Ter Stegen védte. A félidő hajrája a katalánoké volt, Olmo a meccsen másodszor is eltalálta a kapufát, majd Jules Koundé egy szöglet után megszerezte a Barca harmadik találatát.

A folytatásban a Valladolid védelme egy svájci sajt hatékonyságával szűrte a Barcelona támadásait, így a meccs első gólját jegyző Raphinha eljutott a mesterhármasig, majd betalált Dani Olmo és Ferran Torres is. A vége 7–0 lett, a Barca az idény eddigi legegyoldalúbb meccsén gyűjtötte be a három pontot. 

Érdekesség, hogy a katalán együttes legutóbb 2016-ban aratott ennyire nagy különbségű győzelmet bajnoki mérkőzésen (akkor a Depor volt az áldozata, méghozzá La Corunában).

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ
Barcelona–Valladolid 7–0 (Raphinha 20., 64., 72., Lewandowski 24., Koundé 45+2., Olmo 82., Ferran Torres 85.)

Később
19.00: Athletic Bilbao–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
19.15: Espanyol–Rayo Vallecano
21.30: Valencia–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.30: Leganés–Mallorca

Vasárnapi program
17.00: Alavés–Las Palmas
17.00: Osasuna–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
19.00: Sevilla–Girona (Tv: Spíler2)
19.15: Getafe–Real Sociedad
21.30: Real Madrid–Real Betis (Tv: Spíler2)

   
A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Barcelona4413–3+1012
2. Villarreal3218–6+27
3. Celta Vigo3218–6+26
4. Real Madrid3125–2+35
4. Atlético Madrid3125–2+35
6. Leganes3123–2+15
7. Girona31115–4+14
8. Rayo Vallecano31113–304
8. Athletic Bilbao31113–304
8. Alaves31113–304
11. Osasuna31112–5–34
12. Valladolid41121–10–94
13. Real Sociedad3123–4–13
14. Getafe221–102
14. Betis221–102
16. Las Palmas3214–5–12
17. Sevilla3213–4–12
18. Mallorca3211–2–12
19. Espanyol3120–2–21
20. Valencia332–6–40

 

 

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik