La Liga: a 96. percben szerzett góllal verte meg a Villarreal a Sevillát

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 23:28
A végén fordított a Villarreal (Fotó: Getty Images)
A Celta Vigo hátrányból fordított és 3–1-re megverte a Valenciát, míg a Villarreal az utolsó percben győzte le a Sevillát az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2. fordulójában, pénteken.

Az idényt ugyan a Celta Vigo kezdte jobban, hisz három ponttal várhatta a 2. fordulót, ám a mérkőzés elején ez a lendület nem játszott. A Valencia már a 14. percben vezetést szerzett Diego López találatával. A valenciai gárda azonban nem örülhetett sokáig, mert Óscar Mingueza kevesebb mint 10 perc után egyenlített, majd a 28. percben Iago Aspas góljával át is vették a vezetést a hazaiak. A félidő előtt még növelhette is volna az előnyét a Celta, viszont Aspas kihagyta a büntetőt, így egygólos különbséggel fordulhattak a felek. 

A folytatásban hamar el is döntötték a vigóiak a találkozót, ugyanis a 60. percben Fran Beltrán csodálatosan szerezte meg a labdát és lőtte kapura, amivel be is biztosította a győzelmet a hazai gárdának. 

A Sevilla–Villarreal mérkőzés is mozgalmasan indult. A vendégeknek még két perc sem kellett, hogy Arnaut Danjuma találatával megszerezze a vezetést, bár úgy tűnt, hogy sokáig nem tarthat ki az előny. Ugyanis hat percre rá a Sevilla is bejuttatta a kapuba a labdát, viszont a találatot les miatt visszafújta a játékvezető. A félidő hajrájában azonban Dodi Lukebakio találatával sikerült egyenlíteni a hazaiaknak. 

A második játékrész már sokkal kevesebb izgalommal szolgált. Az utolsó percekben viszont ismét felpörögtek az események, és a 96. percben meg is született a meccsdöntő találat, amikor Ayoze Pérez csapott le tökéletes ütemben a labdára, s góljával bebiztosította a Villarreal győzelmét. 

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ
Celta Vigo–Valencia 3–1 (D. López 13., ill. Mingueza 23., Iago Aspas 28., Beltrán 60.)
Sevilla–Villarreal 1–2 (Lukebakio 45+6., ill. Danjuma 2., A. Pérez 90+6.)

 

Legfrissebb hírek

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
15 órája

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23
Ezek is érdekelhetik