A Barcelona 55 millió euróért leigazolta Dani Olmót – sajtóhír

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.06. 15:57
Lamine Yamal hamarosan Barcelonában is egy csapatban játszhat Dani Olmóval (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó sajtóhírek szerint a spanyol élvonalban szereplő FC Barcelona mindenben megállapodott a Lipcsével Dani Olmo átigazolásáról.

 

Korábban beszámoltunk arról, hogy az FC Barcelona szeretné leigazolni a spanyol Dani Olmót. A katalán együttes eredeti tervei szerint több részletben fizette volna ki a 60 millió eurós kivásárlási árat, azonban a lipcsei klub ebbe nem ment bele.

A Mundo Deportivo most arról ír, hogy Deco, a Barca sportigazgatója elutazott Németországba, ahol Andy Barával, a játékos ügynökével tárgyalt. Deco kedd reggel először találkozott Dani Olmóval, az édesapjával és a játékos ügynökeivel. Az első találkozó alig egy órán át tartott, a Mundo Deportivo szerint már az sokat jelenthet, hogy a spanyol játékos maga is megjelent. A találkozó után Deco és Andy Bara a lipcsei Red Bull Arénába mentek, ahol találkoztak a klub illetékeseivel.

Marcel Schäfer, a németek sportigazgatója korábban már elismerte, hogy nyitottak a Barcelonával való tárgyalásra. „Készek vagyunk tárgyalni az átigazolásról, de Dani Olmónak van egy bizonyos értéke” – mondta korábban Schäfer. A Mundo Deportivo szerint a Barcelona második ajánlata 47 millió euró volt, mely bizonyos feltételek esetén további 10 milliós bónuszt tartalmaz.

Az átigazolásokban jól értesült Fabrizio Romano szerint már meg is született a megállapodás a két klub között. A Barcelona a hírek szerint 55 millió eurót fizet a játékosért, a szerződés további 7 millió eurós kiegészítést tartalmaz. A játékos hatéves szerződést ír alá.

Dani Olmo a Barcelona akadémiájáról igazolt tíz évvel ezelőtt a Dinamo Zagrebhez. A hat horvátországi év után váltott; az RB Leipzig színeiben 148 tétmérkőzésen 29 gólt és 34 gólpasszt jegyzett.

 

 

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18
Ezek is érdekelhetik