Mbappé aláírta szerződését a Real Madridhoz, a 9-es mezt kapta – hivatalos

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.16. 11:23
Ahogyan az várható volt, Kylian Mbappé a 9-es mezt kapta a Real Madridnál (Fotó: realmadrid.es)
A francia labdarúgó-válogatott csillaga, Kylian Mbappé kedden megérkezett a spanyol fővárosba, hogy aláírja szerződését a Real Madridhoz, majd részt vegyen azon a nagyszabású bemutató rendezvényen, amelyre – kimondva vagy kimondatlanul – már hetek óta készült ő maga és a futballvilág is.

Mbappénak korán indult a kedd, hiszen már jóval reggel kilenc óra előtt a madridi Sanitas La Moraleja Klinikán tartózkodott, hogy – mindenekelőtt – átessen az ilyenkor szokásos kötelező orvosi vizsgálaton. Mielőtt belépett volna a rendelőbe, Mbappé még kiosztott néhány aláírást, mosolygott a kamerák előtt, majd percek alatt átesett a vizsgálaton, amely ezúttal abból a szempontból nem volt teljesen rutinszerű, hogy a 25 éves játékost az Európa-bajnokságon elszenvedett orrtörése miatt jó alaposan megvizsgálták a madridi klub orvosai. Az még kérdés, hogy lesz-e szükség műtétre, vagy sem. A vizsgálatok végül rendben lezajlottak, vagyis nem volt akadálya annak, hogy – a nap folytatásaként – a francia klasszis aláírja szerződését új csapatához.

„Egy álom? Igen, egész biztos” – ezek voltak Mbappé első, futtában megejtett szavai Madridba érkezése után a Marca szerint. A szerződést már a Real Madrid valdebebasi edzőközpontjában írta alá, immáron a klub elnökének, Florentino Péreznek a jelenlétében. Mbappé 2029-ig szóló szerződést írt alá, és eleinte a 9-es számú mezt fogja majd viselni, de az As keddi számában már említést tett arról, hogy csak addig, amíg Luka Modric a klub alkalmazásában áll – mert amikor a horvát aranylabdás visszavonul, Mbappé automatikusan megörökli majd a 10-es mezt. 

A francia sztár ötéves szerződést kötött új csapatával (Fotó: realmadrid.es)

A szerződés aláírása után Mbappé még készített néhány képet Florentino Pérezszel, majd véget ért számára a nap első része. Folytatás 12 órakor, már a Santiago Bernabéu Stadionban, ahol eddig sosem látott műsor keretében, több mint 80 ezer néző előtt mutatják be a Real Madrid játékosaként a Paris Saint-Germaintől szerződtetett szupersztárt. 

A Real Madrid trófeatermében Florentino Pérez elnök társaságában (Fotó: realmadrid.es)

A Real Madrid Televízió egyébként már reggel óta a Bernabéu-stadionból közvetíti az eseményeket, és a készülődést a nagy showműsorra. A csatorna egyik helyszínen tartózkodó riportere elmondta: a klub nagy meglepetéssel készül Mbappénak, ám konkrétumot nem árult el. A különböző fórumokon persze már zajlanak a találgatások, hogy mi vagy ki lesz az... 

Spanyol labdarúgás
2024.07.16. 13:50

„Az életemet fogom adni ezért a klubért és a címerért” – Mbappét 80 ezer néző előtt mutatták be Madridban

Zinédine Zidane volt a meglepetés a bemutatáson, amely valóban hatalmas show volt. A címercsók sem maradt el.

 

 

Legfrissebb hírek

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
22 órája

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Kijelenthető, hogy Kylian Mbappé nyerte meg az Aranycipő-versenyt

Minden más foci
2025.05.26. 10:55

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

„Hihetetlen utazás volt, tele érzelmekkel” – a Real Madrid is bejelentette Ancelotti távozását

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 11:41

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Aranycipő: Mbappé már Gyökeres sarkában, de Szalah is esélyes a végső győzelemre

Minden más foci
2025.05.19. 11:07

A Real Madrid bejelentette Kerkez csapattársának szerződtetését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.17. 12:26
Ezek is érdekelhetik