Pep Guardiola Spanyolországban árulta el, mennyi esélye van a barcelonai visszatérésre

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 18:05
Pep Guardiola a barcelonai visszatéréséről vallott (Fotó: Getty Images)
A Manchester Cityvel és a Barcelonával egyformán triplázó Pep Guardiola beszélt a jövőjéről, az Európa-bajnokságról, Xaviról és a Barcelona fiataljairól is.

 

Pep Guardiola részt vesz a Legends Trophy nevű eseményen. A golfverseny előtt a COPE-nak adott interjút, amelyben sok téma előjött. Egy kérdésre válaszolva elmondta, az ajtó bezárult, nem lesz a Barcelona vezetőedzője.

Ettől függetlenül a Barcelona és a Manchester City kapcsolatban állnak egymással. Joao Cancelo szerződése például téma mindkét csapatnál. A portugál játékosról Guardiola elmondta: ha a klubok megegyeznek, akkor Cancelo átigazolhat Barcelonába. A katalánok egy másik City-játékost, Bernardo Silvát is kiszemelték. „Volt szó erről, de senki sem hívott minket. Remélem, hogy marad, alapvető fontosságú játékos nekünk” – árulta el Guardiola.

Mint ismert, a Barcelona edzőt váltott, Xavi helyét a német Hans-Dieter Flick vette át. Guardiola úgy gondolja, Xavi nem azért vesztette el az állását, mert hozzá hasonlították. „Bármi is történt, az nem az én hibám. Már 14 éve vagy 15, nem tudom, hány éve, 10-11 éve nem vagyok a Barcelonában.” Ezt követően Pau Cubarsít és Lamine Yamalt is méltatta: „Az ifjúsági csapat sohasem hagy cserben, ismerik a csapatot, hozzászoktak ahhoz, ahogyan játszanak a felnőttek. Nem emlékszem, hogy egy ilyen fiatal játékosnak ekkora hatása lett volna, amint megérkezett.”

Guardiola szerint a Real Madrid Kylian Mbappéval vagy nélküle is nagyon erős – úgy véli, a madridiak a BL első számú esélyesei. Az Európa-bajnokságot illetően szerinte Németország és Spanyolország a két fő esélyes, de az angolok teljesítményére is kíváncsi lesz.

 

Legfrissebb hírek

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
13 órája

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:41

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:32

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.22. 11:15

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46
Ezek is érdekelhetik