Megvan, mikor mutatják be Mbappét a Real Madridnál – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 13:05
France v Canada - International Friendly
Kylian Mbappé hamarosan bemutatkozhat a Real Madrid szurkolói előtt (Fotó: Getty Images)
A Marca szerint végérvényesen eldőlt, mikor mutatják be hivatalosan is Kylian Mbappét, mint a Real Madrid játékosa. A vezető madridi sportnapilap szerint erre még néhány hetet biztosan várni kell, de legalább már fixnek tekinthető: július 16. lesz a nagy esemény dátuma.

A Real Madrid és a Paris Saint-Germain korábban már hivatalos közleményt adott ki a játékos átigazolásáról, így lezárult az évek óta húzódó történet. Mbappé már biztosan Madridba teszi át székhelyét, az Európa-bajnokság miatt azonban bizonytalan volt, mikor kerülhet sor a játékos hivatalos bemutatására. 

A Marca csütörtökön kész tényként közölte, hogy két nappal az Európa-bajnokság döntője után, július 16-án mutatják be új csapatánál a francia klasszist. Ezt a dátumot a franciák Eb-szereplése sem befolyásolja a lap információi szerint.

Mbappé a beinsports.com-nak nyilatkozva elmondta, szeretne nyomot hagyni az Eb-n. „Ez az első normális Európa-bajnokságom. 2021-ben több országban rendezték meg, így nem volt ugyanaz, furcsa volt” – nyilatkozta Mbappé, hozzátette, gyerekkora óta célja az Aranylabda megnyerése, de soha nem akarja elveszíteni a játék örömét.

 

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Valverde volt a világ „legfoglalkoztatottabb” játékosa a múlt évadban

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 16:34
Ezek is érdekelhetik