„Előre a tizenhatodikért!” – Éder Militao Mbappénak

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 10:25
Fotó: Imago Images
Mint ismert, Kylian Mbappé a Real Madridban folytatja pályafutását. A PSG-től érkező francia támadót újdonsült csapattársai köszöntötték a közösségi média felületein, míg a spanyol AS megtudta, pontosan mennyi pénzt keres majd Mbappé a királyi gárdában.

„Üdv a csapatban, Kylian! Előre a tizenhatodikért!” – reagált az X-en a Real Madrid brazil belső védője, Éder Militao.

„Üdv az új otthonodban!” – így a királyiak belga kapusa, Thibaut Courtois.

„Üdv itthon, tesó” – reagált Mbappé válogatottbeli csapattársa, Aurélien Tchouaméni.

Eduardo Camavinga szavak helyett egy válogatottbeli közös képpel köszöntötte honfitársát, míg Andrij Lunyin és Rodrygo az Instagram-történetében reagált. 

„Üdv a csapatban, »crack«” – írta az ukrán kapus, és a brazil támadó (a crack szót a spanyol, illetve portugál szlengben a kiemelkedő képességű egyénekre használják). 


Mindeközben az AS megtudta, hogy Kylian Mbappé évente nettó 15 millió eurót tesz majd zsebre a Real Madrid játékosaként. Ez jelentős csökkenés a Párizsban bezsebelt évi bruttó 76 millióhoz képest, s mint azt Fabrizio Romano is megerősítette, Mbappé még abba is belement, hogy a 2022-ben felajánlott összegnél is kevesebb pénz üsse a markát. A francia világbajnok még így is a legmagasabb fizetést kapja majd a spanyol fővárosban, megelőzve az évi nettó 12 milliót kaszáló Viníciust, illetve az évi nettó 11 millió eurót kereső Bellinghamet. 

Mbappé két éve nem tudott megegyezni a Reallal a marketing- és személyes imázsbevételek elosztásáról, de ezúttal sikerült kompromisszumot kötni: a transzfer előtt aláírt szerződésekből származó összegek 100 százaléka a játékost illeti, míg a jövőbeli szerződésekből befolyó pénzösszegek 20 százaléka kerül majd a klub kasszájába. A Real Madridnak ezzel együtt mélyen bele kellett nyúlnia a zsebébe a támadó megszerzéséért, a klub ugyanis – annak dacára, hogy Mbappé szabadon igazolhatóként érkezett a spanyol fővárosba – 100 millió eurónyi aláírási pénzzel győzte meg a futballistát arról, hogy „álmai klubjában” folytassa pályafutását.

A madridi sportlap megjegyzi, hogy a klubhoz Mbappé miatt érkező új szponzorok mellett a spanyol bajnokságnak is jót tehet a francia támadó érkezése. Miután nyilvánossá vált, hogy a 25 éves labdarúgó elhagyja a PSG-t, a Ligue 1 azonnal nehéz helyzetbe került a tévés jogdíjak tárgyalásakor – ez alapján a Javier Tebas vezette liga a jövőben jóval nagyobb összegeket elkérhet majd a bajnokság közvetítési jogaiért.


Végül, de nem utolsósorban Fabrizio Romano úgy tudja, hogy Mbappé a Karim Benzema távozása után „gazdátlanul maradt” 9-es mezszámot választotta – többek között a 10-es mezt viselő Luka Modric iránti tiszteletből. A veterán horvát középpályás szerződéshosszabbítását a napokban bejelentheti a klub.


A L'Équipe mindeközben arról ír, hogy a királyi gárda az Európa-bajnokság után (tehát július 15-én vagy 16-án) tervezi bemutatni a szurkolóknak Mbappét egy nagyszabású showműsor keretein belül. Az előzetes várakozások szerint a Santiago Bernabéu Stadionban nyolcvanezer néző előtt kerül majd sor az eseményre – ekkora érdeklődést legutóbb Cristiano Ronaldo 2009-es bemutatása generált a spanyol fővárosban.

ANELKA: NINCS SEMMILYEN TANÁCSOM MBAPPÉ SZÁMÁRA

„Nincs semmilyen tanácsom Mbappé számára. Spanyolul már megtanult, szóval a beilleszkedés nehezén már túlvan. Amikor én az Arsenalba, majd a Real Madridba igazoltam, angolul és spanyolul is meg kellett tanuljak, ez pedig lelassította az alkalmazkodási folyamatot. Kylian már készen áll, s már évek óta arra készült, hogy Spanyolországban vagy Angliában szerepeljen. A sikerhez vezető út az ő esetében már ki van kövezve, így nincs szüksége a tanácsaimra, mert mindenre gondolt” – kommentálta a transzfert a Real Madrid korábbi francia csatára, Nicolas Anelka.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik