Nacho elhagyja a Real Madridot, az MLS-ben folytatja – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.05.04. 08:06
Nacho az MLS-be tart (Fotó: AFP)
A Marca szerint eldőlt, hogy nem hosszabbítja meg a Real Madridnál június 30-án lejáró szereződését Nacho, a spanyol fővárosi klub csapatkapitánya, aki a nyáron az észak-amerikai MLS-be szerződik.

A madridi lap úgy tudja, Nacho Fernández több jó ajánlatot is elutasított más országokból (például Szaúd-Arábiából vagy az olasz Intertől), mert ragaszkodik az amerikai folytatáshoz. Konkrét klubot nem nevezett meg a Marca.

Nacho már egy éve is közel állt a távozáshoz, de még meggondolta magát, és ezt az idényt a BL-elődöntős Realnál tölti. 

A 34 éves, 24-szeres spanyol válogatott játékos a Real Madrid saját nevelésű futballistája, 11 éves kora óta szolgálja a klubot, 2011 óta a felnőttcsapat játékosa, többek között három bajnoki címet (az idei lehet a negyedik), két Király-kupát és öt BL-trófeát nyert a klubbal.

 

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
8 órája

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55
Ezek is érdekelhetik