La Liga: „Nyilvánvaló, hogy van egy kis előnyünk” – Ancelotti igazat adott Guardiolának

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.01. 09:40
Real Madrid CF v Athletic Club - LaLiga EA Sports
Ancelotti sem tagadta, hogy a City naptára nehezebb, mint a Real Madridé (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid vezetőedzője részben igazat adott a Manchester Cityt irányító Pep Guardiolának, aki az angol bajnokság versenynaptárát illette kemény kritikával a minap. Az olasz szakember ugyanakkor hangsúlyozta: nem ez fogja majd eldönteni a két csapat közelgő Bajnokok Ligája-negyeddöntőjét.

Mint arról portálunkon is írtunk, Pep Guardiola kiakadt, hiszen az Angliában érvényes lebonyolítás miatt csapata nem akármilyen terhelésnek lesz kitéve azzal, hogy 21 nap alatt hét meccset játszik, miközben Bajnokok Ligája-negyeddöntős ellenfelének, a Real Madridnak kilenc napja lesz felkészülni a címvédő elleni odavágóra.

Guardiola kijelentéseire gyorsan reagált Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője: „Valóban nehezebb a versenynaptáruk, de erről is szól a modern futball – adott igazat kollégájának az Athletic Bilbao elleni találkozót (2–0) követően az olasz szakember. – Nyilvánvaló, hogy van egy kis előnyünk, ez azonban nem fogja befolyásolni a végeredményt. A mai meccs nagyon jól sikerült, ám nem játszottunk túl nagy intenzitással, mivel nem volt szükséges. Tetszett, ahogyan kezeltük a helyzetet, de ennél azért nagyobb intenzitással kell majd játszanunk.”

Ancelotti szót ejtett a Bilbao ellen duplázó Rodrygo teljesítményéről is: „Nagyszerű meccset játszott, megteremtette a különbséget. Szerintem mindenhol képes nagyon jól teljesíteni, noha tudom, az emberek azt mondják, hogy a bal oldalon jobban játszik. Ne feledjük azonban, hogy a Bajnokok Ligája elődöntőjében éppen a jobb oldalon játszva szerzett két gólt.”

A Real Madrid vezetőedzője kitért a hosszú sérülése után visszatérő Éder Militaóra is. A brazil védőnek még tavaly augusztusban szakadt el az elülső keresztszalagja, emiatt műteni kellett, és csak mostanra került olyan állapotba, hogy ismét bevethető legyen: „Militao a világ egyik legjobb védője, nagyon fontos számunkra, hogy visszatért. Még időre van szüksége, hogy egy kicsit jobban megszokja a játékot, de az fontos, hogy újra visszatért közénk. Szükségünk is lesz rá az előttünk álló időszakban. Amikor egy ilyen sokáig távol lévő játékos visszatér, az mindig jó hangulatot hoz az öltözőbe. Az összes csapattársa gratulált neki” – fogalmazott Ancelotti.

 

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Megható, hogy ennyi év kemény munka után rám bízták a BL-döntő vezetését

Bajnokok Ligája
13 órája

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
14 órája

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
17 órája

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
17 órája

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53

Sem Neymar, sem Rodrygo – íme, Ancelotti első brazil kerete!

Minden más foci
2025.05.27. 10:26
Ezek is érdekelhetik