La Liga: négy meccs után nyert újra bajnokit a Betis

Vágólapra másolva!
2024.04.12. 22:59
Real Betis v Celta Vigo - LaLiga EA Sports
A régi formáját idéző Isco volt a Betis legjobbja a Celta Vigo ellen (Fotó: Getty Images)
A Real Betis négy vesztes bajnoki után 2–1-re legyőzte a kiesés elől menekülő Celta Vigót a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 31. fordulójának pénteki játéknapján.

A forduló előtt a Betis a kilencedik pozícióban állt, de még reális esélye volt (van) az Európa-ligás helyek egyikére, míg a Celta Vigo a 17. helyen, épphogy nem kieső helyről kezdte a fordulót. A sevillai együttes ugyanakkor csapnivaló formában volt az elmúlt hetekben, hiszen a legutóbbi négy bajnokiját elveszítette, most azonban újra győzelemnek örülhettek a zöld-fehérek.

A gól nélküli első félidő után az 53. percben Juan Miranda szerzett vezetést a Betisnek, majd a második félidő hajrájában a meccs legjobbja, Isco adott forintos passzt Nabil Fekirnek, aki egy csel után a rövid felsőbe zúdította a labdát.

A Celta a második kapott gól után elkezdett bátrabban futballozni, beszorította ellenfelét és a 91. percben Jörgen Strand Larsen révén szépített. Az egyenlítésre azonban már nem maradt ideje a vigói gárdának (bár egy komolyabb lehetősége még akadt), így a Betis végül megnyerte a meccset. 2–1

SPANYOL LA LIGA 
31. FORDULÓ
Real Betis–Celta Vigo 2–1 (J. Miranda 53., Fekir 83., ill. Strand Larsen 90+1.)
SZOMBAT
14.00: Atlético Madrid–Girona (Tv: Spíler2)
16.15: Rayo Vallecano–Getafe (Tv: Spíler2)
18.30: Mallorca–Real Madrid (Tv: Spíler2)
21.00: Cádiz–Barcelona (Tv: Spíler2)
VASÁRNAP
14.00: Las Palmas–Sevilla (Tv: Spíler2)
16.15: Granada–Alavés (Tv: Spíler2)
18.30: Athletic Bilbao–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–Almería (Tv: Spíler2)

1. Real Madrid30236166–20+46 75 
2. Barcelona30207361–34+27 67 
3. Girona30205562–36+26 65 
4. Atlético Madrid30184856–35+21 58 
5. Athletic Bilbao30168650–28+22 56 
6. Real Sociedad301310743–31+12 49 
7. Betis311112838–37+1 45 
8. Valencia301281033–32+1 44 
9. Osasuna301161336–43–7 39 
10. Villarreal301081248–53–5 38 
11. Getafe309111037–43–6 38 
12. Las Palmas301071329–33–4 37 
13. Alaves30881426–36–10 32 
14. Sevilla307101337–44–7 31 
15. Mallorca306131125–35–10 31 
16. Rayo Vallecano306121225–38–13 30 
17. Celta Vigo316101533–46–13 28 
18. Cádiz304131321–40–19 25 
19. Granada30282030–60–30 14 
20. Almeria301101928–60–32 13 
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
8 órája

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03
Ezek is érdekelhetik