„Nem segít neki, ha folyton Messihez hasonlítják” – Xavi Lamine Yamalról

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.03.09. 14:06
Lamine Yamal tehetsége vitathatatlan, már „csak” a nyomással kell megküzdenie, miközben vigyáz az egészségére is (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Barcelona pénteken 1–0-ra legyőzte a Mallorcát a La Liga 28. fordulójában. A katalánok győztes gólját a 16 esztendős Lamine Yamal szerezte, Xavi meg is dicsérte őt a meccs utáni sajtótájékoztatón.


Xavi a győzelmet követően a védelem közepén játszó 17 esztendős Pau Cubarsít és az egész évadban pazarul játszó, még mindig csak 16 éves szélsőt, Lamine Yamalt dicsérte, s üzent azoknak is, akik túl nagy nyomást helyeznek utóbbi játékosra. 

„Cubarsí játéka nem egy tizenhét éves futballistáéra emlékeztet. Kifejezetten higgadt megoldásai vannak, a játéka érett, nyugodt. Ki kell emelnem Lamine Yamalt is, aki csodálatos teljesítmény nyújt, de nem segít neki, ha folyton Lionel Messihez hasonlítják. Mindenki nyugodjon meg! Mindkét játékos extra, különleges!” – mondta a katalánok vezetőedzője. 

A Yamal vállára nehezedő nyomás Xavi szavaitól persze nem csökken majd, főleg, ha már most gigaajánlatokkal bombázzák. A Marca szerint a Kylian Mbappét nyáron ingyen elvesztő Paris Saint-Germain azt tervezi, hogy 200 millió eurós ajánlatot tesz a Barcelona szupertehetségéért. A spanyol lap úgy tudja, bármekkora is lesz az összeg, a katalánok nemet mondanak majd.  

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
Barcelona–Mallorca 1–0 (Yamal 73.)

SZOMBATI PROGRAM
14.00: Valencia–Getafe (Tv: Spíler2)
16.15: Cádiz–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Granada–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
21.00: Girona–Osasuna (Tv: Spíler2)
VASÁRNAPI PROGRAM
14.00: Alavés–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
16.15: Las Palmas–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
18.30: Real Madrid–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
21.00: Real Betis–Villarreal (Tv: Spíler2)
HÉTFŐI PROGRAM
21.00: Almería–Sevilla (Tv: Spíler2)

1. Real Madrid27206156–18+38 66 
2. Barcelona28187357–34+23 61 
3. Girona27185457–33+24 59 
4. Atlético Madrid27174654–29+25 55 
5. Athletic Bilbao27148546–26+20 50 
6. Betis271012532–28+4 42 
7. Real Sociedad271010737–29+8 40 
8. Valencia26107931–3137 
9. Las Palmas271071029–2937 
10. Osasuna271061131–37–6 36 
11. Getafe27811836–41–5 35 
12. Villarreal27881143–49–6 32 
13. Alavés27781225–33–8 29 
14. Sevilla27691233–40–7 27 
15. Mallorca285121124–35–11 27 
16. Rayo Vallecano275111123–37–14 26 
17. Celta Vigo27591330–39–9 24 
18. Cádiz272131218–38–20 19 
19. Granada26281628–54–26 14 
20. Almería2791825–55–30 

 

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
9 órája

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Bajnokok Ligája: egymeccses eltiltást kapott Hansi Flick

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 20:58

Káosz a La Ligában: az igazolások több mint felét még nem sikerült regisztrálni

Spanyol labdarúgás
2025.08.08. 15:21

Cristiano Ronaldo csapattársa lesz a Barca védője – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 20:08
Ezek is érdekelhetik