La Liga: ezúttal elmaradt a csoda, a Real Sociedad simán verte a Cádizt

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.15. 23:09
Zaharjan lőtte az Alguacil-éra 400. gólját (Fotó: Imago Images)
A Real Sociedad 2–0-ra verte odahaza a Cádizt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 29. fordulójának pénteki nyitányán.

Félórányi játékra sem volt szüksége a Real Sociedadnak a cádizi védelem feltöréséhez. A 28. percben Kubo végzett el nagyon gyorsan egy szögletet, a labdát pedig Oyarzabal rúgta Mikel Merino elé, aki – az „elalvó” védők asszisztálása mellett – bevette Ledesma kapuját. A szünet előtt Oyarzabal óriási ziccerben hibázott, majd a Cádiz egyenlíthetett volna, de mindkét csapat lehetőségei kimaradtak.

A második félidőben még inkább a hazaiaknak állt a zászló, a Cádiz már nem tudta megismételni az Atlético Madrid ellen mutatott eredményes játékát. A 68. percben a két perccel korábban beálló Arszen Zaharjan volt eredményes – az első spanyolországi gólját szerző 20 esztendős orosz az Imanol Alguacil-éra 400. találatát jegyezte, beállítva a 2–0-s végeredményt. Győzelmével a baszk együttes továbbra is a hatodik a tabellán, míg a Cádiz ebben a fordulóban sem hagyja el a kiesőnónát – a Celta legnagyobb örömére.

SPANYOL LA LIGA
29. FORDULÓ
Real Sociedad–Cádiz 2–0 (Merino 28., Zaharjan 68.)

SZOMBATI PROGRAM
14.00: Mallorca–Granada (Tv: Spíler2)
16.15: Osasuna–Real Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Girona (Tv: Spíler2)
21.00: Athletic Bilbao–Alavés (Tv: Spíler2)

VASÁRNAPI PROGRAM
14.00: Sevilla–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
16.15: Las Palmas–Almería
16.15: Villarreal–Valencia (Tv: Spíler2)
18.30: Rayo Vallecano–Real Betis (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁSMGyDVLG–KGGKP
1. Real Madrid28216160–18+42 69 
2. Girona28195459–33+26 62 
3. Barcelona28187357–34+23 61 
4. Atlético Madrid28174754–31+23 55 
5. Athletic Bilbao28158548–26+22 53 
6. Real Sociedad291210742–31+11 46 
7. Betis281012634–31+3 42 
8. Valencia27117932–31+1 40 
9. Las Palmas281071129–31–2 37 
10. Osasuna281061231–39–8 36 
11. Villarreal28981146–51–5 35 
12. Getafe28811936–42–6 35 
13. Alaves28881226–33–7 32 
14. Sevilla286101235–42–7 28 
15. Mallorca285121124–35–11 27 
16. Rayo Vallecano285111223–38–15 26 
17. Celta Vigo28591430–43–13 24 
18. Cádiz293131320–40–20 22 
19. Granada27281730–57–27 14 
20. Almeria28101827–57–30 10 

 

 

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20

A VAR három gólt is elvett a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2025.08.30. 23:23
Ezek is érdekelhetik