Ezredik meccsét játszotta Andrés Iniesta – továbbra sem kapott piros lapot

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 18:12
Ezredjére lépett pályára Andrés Iniesta (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona és a spanyol válogatott élő legendája, Andrés Iniesta pénteken játszotta le élete ezredik profi labdarúgó-mérkőzését.

A 39 éves klasszis jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben játszik az Emirates Club csapatánál, amellyel péntek délután az Ajman ellen mérkőzött meg. A találkozót ugyan 2–0-ra elvesztette a spanyol középpályás gárdája, de a meccs mégis történelmivé vált, hiszen ez volt az ezredik alkalom, hogy profiként lépett pályára. 

Inietsa nem meglepő módon a legtöbb mérkőzését, 723-at az FC Barcelonában játszotta. Pályára lépett 134 meccsen a Vissel Kobe csapatában, Japánban, az Emírségekben pedig ez volt a 12. meccse. A maradék 131 alkalommal a spanyol válogatott színeiben lépett pályára, amellyel kétszeres Európa-bajnok és egyszeres világbajnok is lett. 

Érdekesség még, hogy a kilencszeres spanyol bajnok, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes középpályást a mai napig egyetlen mérkőzésről sem állították ki piros lappal. 

 

 

Legfrissebb hírek

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:31

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45
Ezek is érdekelhetik