„Ez egy kib….tt gól volt” – Bellingham a játékvezetőnek

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.03. 09:15
Jude Bellingham kiakadt a játékvezetőre a Valencia–Real Madrid bajnoki lefújása után, Jesús Gil Manzano ki is állította a fővárosiak angol válogatottját (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Jesús Gil Manzano Jude Bellingham gólba tartó fejese közben fújta le a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 27. fordulójában rendezett Valencia–Real Madrid mérkőzést (2–2). A lefújás után a vendég madridiak angol válogatottja, nem tudta visszafogni magát, a játékvezető pedig kiállította a kirohanása miatt.

A Real Madrid ledolgozta kétgólos hátrányát Valenciában és a hosszabbításban a győzelemtől sem állt távol, de amikor Brahim Díaz passzát Jude Bellingham próbálta kapuba juttatni, a játékvezető lefújta a mérkőzést.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Carlo Ancelotti elárulta, mit mondott Bellingham Gil Manzanónak.

„Bellingham azt mondta neki: „ez egy kib….tt gól volt.” De nem inzultálta. Meglátjuk, mit ír be a játékvezető a jelentésbe” mondta a Football Espana szerint Ancelotti, utalva arra, hogy a piros lap miatt Bellinghamnek szinte biztosan ki kell hagynia a Real Madrid következő, Celta Vigo elleni bajnokiját, de az is elképzelhető, hogy nem ússza meg egymeccses eltiltással az angol támadó középpályás.

Fabrizio Romano X-oldalán kiegészítette a Bellingham által elmondottakat: „Ez egy kib....tt gól volt, a labda a levegőben volt. Mi a f.sz ez?” – mondta állítólag Gil Manzanónak Bellingham.

„Mit mondhatnék? Nincs sok mondanivalóm. Példátlan dolog történt, a játékosok dühösek, de mindenkinek le kell nyugodnia” – tette hozzá az olasz szakember, a spanyol lap pedig arról számolt be, hogy a Real Madrid fellebbez Bellingham piros lapja miatt, de döntés csak szerdán vagy csütörtökön születhet az ügyben.

Gil Manzano döntése egyébként nem csak Bellinghamet zaklatta fel, de vele ellentétben a többi játékos inkább a közösségi médiában fejtette ki véleményét, Aurélien Tchouaméni azt írta: „Ez kínos”, míg Vinícius Júnior ennél is szűkszavúbb volt és egy nagyon nevetős hangulatjellel reagált a meglehetősen furcsa döntésre.

„Megértem, miért dühösek a Real Madridnál. Vagy az ívelés előtt vagy után kellett volna a sípjába fújnia. Nem értem, miért tartott ilyen sokáig a játékvezetőnek lefújni a mérkőzést”mondta a Real Madrid korábbi játékosa, a gólt is szerző valenciai támadó, Hugo Duro.

A mérkőzés nemcsak feszült végjátékot hozott, hanem egy súlyos sérülést is, a hajrában ugyanis Aurélien Tchouaméni olyan durván ráesett Mouctar Diakhaby térdére, hogy a Valencia védőjét kórházba kellett szállítani, s minden bizonnyal hónapokra kidőlt.

Spanyol labdarúgás
2024.03.02. 20:50

Valencia–Real: nehezen lehetett volna izgalmasabb a hajrá!

Joselu az utolsó utáni pillanatban talált a hazai kapuba, mégis Gil Manzano lett a főszereplő.

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ
Valencia–Real Madrid 2–2 (2–1) 
Valencia, Mestalla, 47 424 néző. V: Gil Manzano
Valencia: Mamardasvili – Foulquier, Mosquera, Diakhaby (Özkacar, 90.), Gaya – Fran Pérez Peter González, 73.), Pepelu, Javi Guerra (Amallah, 73.), Canós (Guillamón, 57.) – Jaremcsuk (Diego López, 57.), Hugo Duro. Vezetőedző: Rubén Baraja
Real: Lunyin – Carvajal, Rüdiger, Tchouaméni, F. Mendy (Fran García, 72.) – Valverde (Nacho, 86.), Kroos (Modric, 63.), Camavinga (Joselu, 72.) – Bellingham – Vinícius Júnior, Rodrygo (Brahim Díaz, 63.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Hugo Duro (27.), Jaremcsuk (30.), ill. Vinícius Júnior (45+5., 76.)
Kiállítva: Bellingham (a lefújás után)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Real Madrid27206156–18+38 66 
2. Girona26185357–32+25 59 
3. Barcelona26176356–34+22 57 
4. Atlético Madrid26164652–28+24 52 
5. Athletic Bilbao26147546–26+20 49 
6. Betis261012431–26+5 42 
7. Real Sociedad271010737–29+8 40 
8. Valencia26107931–3137 
9. Las Palmas271071029–2937 
10. Getafe27811836–41–5 35 
11. Osasuna26961130–37–7 33 
12. Alaves26781125–32–7 29 
13. Villarreal26781138–48–10 29 
14. Sevilla27691233–40–7 27 
15. Rayo Vallecano275111123–37–14 26 
16. Celta Vigo27591330–39–9 24 
17. Mallorca264121023–34–11 24 
18. Cádiz272131218–38–20 19 
19. Granada25281527–49–22 14 
20. Almeria2791825–55–30 

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
12 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
14 órája

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Ismét a Real Madrid lett a világ legértékesebb és legerősebb futballmárkája

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik