Spanyol Szuperkupa: Megérdemelten nyertünk – Carlo Ancelotti

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.15. 11:16
null
Carlo Ancelotti elégedetten nyilatkozott a megnyert döntő után (Fotó: Imago Images)
Mint ismeretes, a Real Madrid nyerte a spanyol Szuperkupát, miután a rijádi fináléban 4–1-es vereséget mért az FC Barcelonára. A mérkőzés után a két csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti és Xavi, illetve a három gólt szerző Vinícius Júnior értékelt.

„Meg akartuk nyerni a döntőt, és szerintem megérdemelten győztünk. Remekül kezdtük a mérkőzést, és sikeresen kihasználtuk az ellenfél magasra tolt védelmi vonalait. Vinícius kirobbanó formában volt, s ekkor egy új mérkőzés kezdődött. () A meccs négy-egyig nyitott volt, s mi igyekeztünk kontrollálni a játék folyását. A második félidőben a védelem nagyon jól játszott, s így lett teljes számunkra a találkozó”fogalmazott Carlo Ancelotti, majd kitért csapata termékeny támadósorára is.

„Azért vagyunk veszélyesek, mert a támadóink mozgékonyak és nincs meghatározott helyük, így az ellenfél nem tud emberfogást alkalmazni. Vinícius, Bellingham és Rodrygo is sokat mozog, emellett pedig a szélekről is sok segítséget kapnak, így az akcióink rengeteg gondot okoztak az ellenfél védelmének” – mondta az olasz szakember.

„Örülök a trófeának, a góljaimnak, valamint a csapat játékának is nyilatkozta a döntőben triplázó, egyúttal a meccs legjobb játékosának is megválasztott Vinícius Júnior.Köszönettel tartozom a személyi edzőmnek, a Real Madrid orvosi stábjának, a csapattársaknak és a szakmai stábnak is. () Még nem vagyok csúcsformában, hiszen ez csupán a harmadik meccsem (a sérülésből való visszatérés óta – a szerk.), de összességében örülök a mai teljesítménynek, és szeretném így folytatni. () Szomorúvá tesz, hogy bármi, amit teszek, megjelenik a sajtóban. Igyekszem a meccsre koncentrálni és megőrizni a hidegvéremet, hogy segíthessek a többieknek, de ez nem mindig csak rajtam múlik. Persze nem vagyok szent, néha túl sokat beszélek vagy feleslegesen cselezek, de azért vagyok itt, hogy fejlődjek és jó példát mutassak a gyerekeknek, akik engem néznek.”

A fináléban alulmaradó FC Barcelona mestere, Xavi lesújtottan értékelte a látottakat.

Elnézést kérünk a szurkolóktól, a legrosszabb arcunkat mutattuk. () A mérkőzés kezdete alaposan letaglózott minket. Nem voltunk jók a letámadásban, majd ugyan reagáltunk az ellenfél játékára, de a tizenegyes megbüntette a hibáinkat. Nem játszottunk a Szuperkupa döntőjéhez méltó szinten. Csalódottak és dühösek vagyunk. Önkritikusnak kell lennünk, és sokat kell fejlődnünk, ha trófeákat szeretnénk nyerni” – summázta a történteket a katalán tréner.

SPANYOL SZUPERKUPA
DÖNTŐ
REAL MADRID–BARCELONA 4–1 (3–1)
Rijád, Al-Avval Park, 23 977néző. Vezette:Juan Martínez Munuera
REAL MADRID: Lunyin – Carvajal, Rüdiger, Nacho, F. Mendy – Valverde (Ceballos, 86.), Tchouaméni, Kroos (Modric, 82.) – Bellingham (Joselu, 86.) – Rodrygo (Brahim Díaz, 76.), Vinícius Júnior (Camavinga, 82.).Vezetőedző: Carlo Ancelotti
BARCELONA: Pena – R. Araújo, Koundé, Christensen, Balde – Gündogan, F. de Jong – Ferran Torres (Joao Félix, 61.), Pedri (Yamal, 61.), Sergi Roberto (Fermin, 61.) – Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
Gólszerző: Vinícius Júnior (7., 10., 39. – a harmadikat 11-esből), Rodrygo (64.), ill. Lewandowski (33.)
Kiállítva: R.Araújo (71.)

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
57 perce

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
4 órája

Vinícius: Real Madrid-legenda akarok lenni

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:50

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Ancelotti: Senki sem szereti, ha egy egész stadion a halálát kívánja

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 10:32

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik