Real Madrid: egyre nagyobb bajban Ancelotti, Rodrygo is megsérült?

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2023.11.24. 13:07
null
Kérdéses Rodrygo Cádiz elleni játéka (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az argentin válogatott szerdán 1–0-ra győzött Brazília otthonában a dél-amerikai vb-selejtezősorozat 6. fordulójában. A találkozó után nemcsak az eredmény miatt fájhatott a brazilok feje, hanem azért is, mert egyik legjobbjuk, Rodrygo térdfájdalmakra panaszkodott a lefújást követően.

 

A madridi AS sportnapilap értesülései szerint végleges orvosi diagnózis csak a pénteki, második vizsgálat után lesz a Real Madrid labdarúgójának sérülését illetően, de játéka bennfentes információk szerint erősen kétséges a vasárnapi, Cádiz elleni bajnokin.

Ezzel tovább sokasodnak Carlo Ancelotti gondjai, az elmúlt hetekben ugyanis egymás után több kulcsemberét is elveszítette az olasz szakember. A csapat másik brazil sztárja, Vinícius Júnior februárig harcképtelen lesz, a szupertehetségnek kikiáltott Arda Güler egyelőre még pályára sem lépett rendre kiújuló sérülése miatt, Eduardo Camavinga pedig januárig nem játszhat. Aurélien Tchouaméni december végén talán visszatérhet, és Kepa valamint Jude Bellingham is gyógyulóban, Thibaut Courtois-t és Éder Militaót viszont még biztosan hónapig nélkülözni lesz kénytelen Ancelotti.

Amennyiben Rodrygo nem épül fel a Cádiz elleni bajnokiig, akkor az a szokatlan helyzet fordulhat elő, hogy a Real Madridnak összesen két bevethető támadója lesz:Joselu és Brahim Díaz.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ
November 24.,péntek
21.00:
Alavés–Granada (Tv: Spíler2)
November 25., szombat
14.00:
Rayo Vallecano–FC Barcelona (Tv: Spíler2)
16.15: Valencia–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Almería (Tv: Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Mallorca (Tv: Spíler2)
November 26., vasárnap
14.00:
Villarreal–Osasuna (Tv: Spíler2)
16.15: Real Sociedad–Sevilla (Tv: Spíler2)
18.30: Cádiz–Real Madrid (Tv: Spíler2)
21.00: Real Betis–Las Palmas (Tv: Spíler2)
November 27., vasárnap
21.00:
Girona–Athletic Bilbao

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Girona 13 11 1 1 31–16 +15 34
2. Real Madrid 13 10 2 1 28– 9 +19 32
3. FC Barcelona 13 9 3 1 26–13 +13 30
4. Atlético Madrid 12 9 1 2 29–12 +17 28
5. Athletic Bilbao 13 7 3 3 25–17 +8 24
6. Real Sociedad 13 6 4 3 23–16 +7 22
7. Real Betis 13 5 6 2 17–16 +1 21
8. Las Palmas 13 5 3 5 11–12 –1 18
9. Valencia 13 5 3 5 16–18 –2 18
10. Rayo Vallecano 13 4 6 3 15–17 –2 18
11. Getafe 13 3 7 3 15–17 –2 16
12. Osasuna 13 4 2 7 15–21 –6 14
13. Sevilla 12 2 6 4 18–17 +1 12
14. Villarreal 13 3 3 7 18–24 –6 12
15. Alaves 13 3 3 7 11–18 –7 12
16. Cádiz 12 2 4 6 10–17 –7 10
17. Mallorca 12 1 6 5 12–18 –6 9
18. Celta Vigo 13 1 4 8 14–24 –10 7
19. Granada 13 1 4 8 18–30 –12 7
20. Almeria 13 3 10 15–35 –20 3
Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
10 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
16 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.10.04. 23:00

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.10.04. 20:45

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 23:10

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52
Ezek is érdekelhetik