La Liga: hátrányból fordított az Atlético, legyőzte a Villarrealt

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.12. 22:55
null
Alex Witsel szerezte az Atlético Madrid egyenlítő gólját (Fotó: Getty Images)
Az Atlético Madrid hazai pályán 3–1-re legyőzte a Villarrealt vasárnap, a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójában.

A negyedik helyen álló Atlético Madrid a tizennegyedik Villarrealt fogadta. Érdekesség, hogy a két csapat legutóbbi négy mérkőzéséből háromszor 2–2 lett a végeredmény, míg egyszer a Villarreal diadalmaskodott, 2–0-ra. Ezúttal is a „sárga tengeralattjáró” kezdett jobban, a 20. percben a kipattanó a 12 méterrel a kapu előtt gyakorlatilag szabadon helyezkedő Gerard Moreno elé került, aki egyből a hálóba vágta a labdát (0–1).

Az első félidő végén érkezett a válasz, Antoine Griezmann tizenhatoson belülről, balról laposan beadott labdája a teljes Villarreal-védelmen átjutott, a jobb oldalon Axel Witselt találta meg, aki közelről nem hibázott (1–1).

A második félidőben a „matracosok” jóval több helyzetet alakítottak ki, és ennek a 80. percben meg is lett az eredménye, Griezmann gyönyörű összjátékot követően szerzett gólt. A 3–1-es végeredményt aztán Samuel Lino állította be öt perccel később –Diego Simeone csapata 2021 februárja után nyert ismét a Villarreal ellen, ezzel együtt fontos három pontot szerzett.

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ
Atlético Madrid–Villarreal 3–1 (Witsel 45+1., Griezmann 80., Lino 85., ill. Gerard Moreno 20.)

KÉSŐBB
November 29.
21.00:
Mallorca–Cádiz

KORÁBBAN
Barcelona–Alavés 2–1
(Lewandowski 53., 77. – 11-esből, ill. Omorodion 1.)
Sevilla–Real Betis 1–1 (Rakitic 79., ill. A. Pérez 72.)

SZOMBAT
Rayo Vallecano–Girona
1–2 (Álvaro García 5., ill. Dovbik 42., Sávio 65.)
Almería–Real Sociedad 1–3 (Arribas 76., ill. Oyarzabal 62., C. Fernández 90+1. – 11-esből, Zubimendi 90+5.)
Granada–Getafe 1–1 (Villar 45+4., ill. Mayoral 2.)
Osasuna–Las Palmas 1–1 (Budimir 74., ill. Moleiro 70.)
Real Madrid–Valencia 5–1 (Carvajal 3., Vinícius Júnior 42., 49., Rodrygo 50., 84., ill. Hugo Duro 88.)

PÉNTEK
Athletic Bilbao–Celta Vigo 4–3(Sancet 37., Guruzeta 45+5., 52., Berenguer 90+8. – 11-esből, ill. Aspas 25., Bamba 41., Strand Larsen 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Girona 13 11 1 1 31–16 +15 34
2. Real Madrid 13 10 2 1 28–9 +19 32
3. Barcelona 13 9 3 1 26–13 +13 30
4. Atlético Madrid 12 9 1 2 29–12 +17
28
5. Athletic Bilbao 13 7 3 3 25–17 +8 24
6. Real Sociedad 13 6 4 3 23–16 +7 22
7. Betis 13 5 6 2 17–16 +1 21
8. Las Palmas 13 5 3 5 11–12 –1 18
9. Valencia 13 5 3 5 16–18 –2 18
10. Rayo Vallecano 13 4 6 3 15–17 –2 18
11. Getafe 13 3 7 3 15–17 –2 16
12. Osasuna 13 4 2 7 15–21 –6 14
13. Sevilla 12 2 6 4 18–17 +1 12
14. Villarreal 13 3 3 7 18–24 –6
12
15. Alaves 13 3 3 7 11–18 –7 12
16. Cádiz 12 2 4 6 10–17 –7 10
17. Mallorca 12 1 6 5 12–18 –6 9
18. Celta Vigo 13 1 4 8 14–24 –10 7
19. Granada 13 1 4 8 18–30 –12 7
20. Almeria 13 3 10 15–35 –20 3
Legfrissebb hírek

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
3 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
8 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30
Ezek is érdekelhetik