La Liga: a Real Madrid nem bírt odahaza a Rayóval

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.11.05. 23:03
null
Jude Bellingham (balra) csak az első félidőben villogott, de Real-gól akkor sem jött össze (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a szervezett futballt bemutató Rayo Vallecanóval a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 12. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén, ami azt is jelenti, hogy a Girona zárja az élen a fordulót.

A Rayo két hónapos bajnoki veretlenségi sorozattal (két győzelem, öt döntetlen) érkezett a Bernabéuba, ahol 1996 óta egyszer sem nyert – és dacára a remek formának, meglepetésnek ígérkezett a pontszerzése, hiszen a Real Madrid sincs éppen rossz passzban. És szervezett futballal, továbbá némi szerencsével mégis összejött a vendégpont!

Carlo Ancelotti vezetőedző a Kepa – Carvajal, Rüdiger, Alaba, Fran García – Camavinga, Modric, Valverde, Bellingham – Vinícius, Joselu kezdőcsapattal küldte pályára a Realt, és már az 5. percben megszülethetett volna a vezető gól, ám az egyedül kapura törő Federico Valverde közelről a remek ütemben kivetődő Sztole Dimitrievszkibe lőtte a labdát. A másik oldalon Álvaro García ijesztgetett, megugrása végén a kapu mellé lőtt.


Jude Bellingham percekig tartó ápolása kis időre megtörte a Real lendületét, de legalább az aggodalom elszállt, a vállára eső angol légiós folytathatta a játékot. És nem is akárhogyan folytatta, legalábbis az első félidőben: többször megcsodálhattuk robbanékonyságát, azt, hogyan játssza meg a pillanatokra megnyíló passzsávokat, miként cselez zsebkendőnyi területen – de bármennyire szép dolgokat is produkált a Real, nem sikerült áttörnie a lelkesen és többé-kevésbé szervezetten működő Rayo-védelmet.

Az első félidő hajrájának legnagyobb helyzetét az addig is aktív Joselu hagyta ki a 39. percben, az európai topligák nagy vándora nyolc méterről a léc alá célozta a Viníciustól kapott labdát, Dimitrievszki nagyot védett.

Egy kis stat: a Real 12 kapura lövéssel/fejessel kísérletezett az első félidőben; ebben a La Liga-idényben eddig csak a Sevillának és a Las Palmasnak nem sikerült ilyen sok első félidei próbálkozásból a kapuba találni. (Opta)


A második félidőt bátor letámadással kezdte a Rayo, aztán néhány perc elteltével a Real középpályássora ismét átvette az uralmat – más kérdés, hogy a játékpercek továbbra is gól, sőt nagyobb helyzet nélkül peregtek. A 64. percben a vendégek is eljutottak az első szögletig (a Realnak már hét volt), aztán majdnem az ellencsapásból lett gól – és bár a 66. percben tényleg a hálóba került a labda, Viníciusnak másodpercei sem maradtak az ünneplésre, a passzt adó Joselu ugyanis lesen volt.

A már korábban kettőt cserélő kollégája után Ancelotti is frissített, elsőként Rodrygót hozta be a 69. percben (a brazil éles szögből kis híján góllal köszönt be), aztán jött Toni Kroos is. Bebe és Radamel Falcao beküldésével azt üzente Francisco, hogy ők sem tettek le a győzelemről, és bizony a hajrára fordulva gyakran járt a labda a hazai térfélen.

A feszült végjátékban megint a Real támadott többet, egymást érték Kroos beívelései, csakhogy nagy helyzet továbbra sem alakult ki. Egy bravúros, de nem túl erős Rodrygo-sarkalásnál Dimitrievszki még egyszer a helyén volt, ez volt az utolsó lehetőség – az Ancelotti-csapat először vesztett pontot hazai pályán ebben a bajnoki idényben, a Rayo nem érdemtelenül harcolta ki a döntetlent.0–0

Egy kis stat: a Rayo már a hatodik mérkőzését zárta kapott gól nélkül a mostani bajnokságban; ebben felveszi a versenyt a szintén hatot „nullázó” Real Madriddal és Barcelonával, holtversenyben e hármas vezeti a vonatkozó statisztikai rangsort. (Opta)


SPANYOL LA LIGA
12. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Real Madrid–Rayo Vallecano 0–0
Korábban
Valencia–Granada 1–0
(Pepelu 45+7. – 11-esből)
Alavés–Almería 1–0
(Szedlar 79.)
Villarreal–Athletic Bilbao 2–3 (Gerard Moreno 86., A. Sörloth 87., ill. Galarreta 2., Nico Williams 22., Inaki Williams 30.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Hétfő
21.00: Getafe–Cádiz (Tv:Spíler2)

Szombaton játszották
Real Sociedad–FC Barcelona 0–1
(R. Araújo 90+2.)
Celta Vigo–Sevilla 1–1
(Starfelt 22., ill. en-Nesziri 84.)
Kiállítva: Tapia (65., Celta Vigo)

Osasuna–Girona 2–4
(Budimir 25., 55., ill. I. Martín 16., Dovbik 71., Cihankov 80., A. García 90.)
Real Betis–Mallorca 2–0 (José 7., A. Pérez)
Kiállítva: Mascarell (45., Mallorca)

Pénteken játszották

Las Palmas–Atlético Madrid 2–1 (Kirian 51., Benito 75., ill. Morata 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Girona 12 10 1 1 29–15 +14 31
2. Real Madrid 12 9 2 1 23–8 +15 29
3. Barcelona 12 8 3 1 24–12 +12 27
4. Atlético Madrid 11 8 1 2 26–11 +15 25
5. Athletic Bilbao 12 6 3 3 21–14 +7 21
6. Betis 12 5 5 2 16–15 +1 20
7. Real Sociedad 12 5 4 3 20–15 +5 19
8. Valencia 12 5 3 4 15–13 +2 18
9. Rayo Vallecano 12 4 6 2 14–15 –1 18
10. Las Palmas 12 5 2 5 10–11 –1 17
11. Osasuna 12 4 1 7 14–20 –6 13
12. Getafe 11 2 6 3 13–16 –3 12
13. Villarreal 12 3 3 6 17–21 –4 12
14. Alaves 12 3 3 6 10–16 –6 12
15. Sevilla 11 2 5 4 17–16 +1 11
16. Cádiz 11 2 4 5 10–16 –6 10
17. Mallorca 12 1 6 5 12–18 –6 9
18. Celta Vigo 12 1 4 7 11–20 –9 7
19. Granada 12 1 3 8 17–29 –12 6
20. Almería 12 3 9 14–32 –18 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik