La Liga: a Barcelona ezúttal sem verte meg a mumusát

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.25. 15:59
null
A Rayo ezúttal is megtréfálta a Barcát (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona 1–1-es döntetlent játszott a Rayo Vallecano vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 14. fordulójának szombati első mérkőzésén.

Mint arra pénteken felhívtuk a figyelmet, Marc-André ter Stegen hiányában bekerült az FC Barcelona utazókeretébe a magyar U17-es válogatott kapusa, Yaakobishvili Áron is. A fiatal kapuvédő a kispadról láthatta, hogy a 4. percben Inaki Pena hibája után majdnem vezetést szerzett a Rayo Vallecano. A 9. percben aztán ismét a katalánok kapusának akadt dolga, ezúttal viszont nem jött ki róla a labda.

A hazaiak játszottak veszélyesebben, a szünet előtt pedig is szerezték a vezetést.Unai López távolról, elemi erővel lőtte ki a bal alsó sarkot. Egy korábbi leshelyzet miatt visszanézték a gólt, de végül megadták (1–0).

A Barcelona a második félidőben ment az egyenlítő gólért, a hajrához érkezve pedig majdnem betalált, de a kapufa megmentette a hazaiakat. A 83. percben azonban már megrezdült a háló: Alejandro Balde beadása után a Robert Lewandowski elől menteni igyekvő Florian Lejeune juttatta a labdát a saját kapujába (1–1).

Egy pontot megmentett a Barca, de ezzel a döntetlennel immár öt bajnoki óta nem tudja legyőzni a Rayót.

SPANYOL LA LIGA
14. FORDULÓ
Rayo Vallecano–Barcelona 1–1
(Unai López 39., ill. Lejeune 82. – öngól)

Később
16.15:
Valencia–Celta Vigo (Tv:Spíler2)
18.30:Getafe–Almería (Tv:Spíler2)
21.00:Atlético Madrid–Mallorca (Tv:Spíler2)

VASÁRNAP
14.00:Villarreal–Osasuna (Tv:Spíler2)
16.15:Real Sociedad–Sevilla (Tv:Spíler2)
18.30:Cádiz–Real Madrid (Tv:Spíler2)
21.00:Real Betis–Las Palmas (Tv:Spíler2)

HÉTFŐN
21.00:Girona–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Alavés–Granada 3–1
(R. Torrente 11. – öngól, Rebbas 38., Omorodion 55., ill. Uzuni 86. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Girona 13 11 1 1 31–16 +15 34
2. Real Madrid 13 10 2 1 28–9 +19 32
3. Barcelona 14 9 4 1 27–14 +13 31
4. Atlético Madrid 12 9 1 2 29–12 +17 28
5. Athletic Bilbao 13 7 3 3 25–17 +8 24
6. Real Sociedad 13 6 4 3 23–16 +7 22
7. Betis 13 5 6 2 17–16 +1 21
8. Rayo Vallecano 14 4 7 3 16–18 –2 19
9. Las Palmas 13 5 3 5 11–12 –1 18
10. Valencia 13 5 3 5 16–18 –2 18
11. Getafe 13 3 7 3 15–17 –2 16
12. Alaves 14 4 3 7 14–19 –5 15
13. Osasuna 13 4 2 7 15–21 –6 14
14. Sevilla 12 2 6 4 18–17 +1 12
15. Villarreal 13 3 3 7 18–24 –6 12
16. Cádiz 12 2 4 6 10–17 –7 10
17. Mallorca 12 1 6 5 12–18 –6 9
18. Celta Vigo 13 1 4 8 14–24 –10 7
19. Granada 14 1 4 9 19–33 –14 7
20. Almería 13 3 10 15–35 –20 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik