La Liga: csökkentették Nacho eltiltását, játszhat a Clásicón

Vágólapra másolva!
2023.10.16. 17:01
null
Nacho durva belépője Portu ellen (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid védője, Nacho Fernández eltiltását csökkentette a fellebbviteli bizottság. A döntés azért is jelentős, mert így a 33 éves spanyol pályára léphet a Barcelona ellen az idény első el Clásicóján.  

 

Nacho Fernández a spanyol bajnokság 8. fordulójában kapott piros lapot, amikor a Girona elleni mérkőzésen Portu ellen szabálytalankodott a hosszabbításban. A 33 éves spanyol védő az esetet követően három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, melyből egyet már le is töltött.

A Real Madrid következő fordulóban a Sevillához, majd a Barcelonához látogat az idény első el Clásicója alkalmából. Nacho az eredeti döntés értelmében a Barcelona elleni mérkőzést is kihagyta volna, de a Marca arról számolt be, hogy a Real Madrid fellebbezett, ennek következtében pedig a három mérkőzést kettőre csökkentették.

Nacho a madridi csapat idénybeli 11 tétmeccséből eddig nyolcszor kapott szerepet.

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 9 8 1 20–6 +14 24
2. Girona 9 7 1 1 19–11 +8 22
3. Barcelona 9 6 3 21–10 +11 21
4. Atlético Madrid 8 6 1 1 20–8 +12 19
5. Athletic Bilbao 9 5 2 2 16–9 +7 17
6. Real Sociedad 9 4 3 2 17–12 +5 15
7. Rayo Vallecano 9 3 4 2 11–13 –2 13
7. Betis 9 3 4 2 11–13 –2 13
9. Valencia 9 3 2 4 10–11 –1 11
10. Las Palmas 9 3 2 4 6–8 –2 11
11. Getafe 9 2 4 3 12–15 –3 10
12. Osasuna 9 3 1 5 9–14 –5 10
13. Cádiz 9 2 3 4 8–12 –4 9
14. Sevilla 8 2 2 4 13–12 +1 8
15. Mallorca 9 1 5 3 12–15 –3 8
16. Villarreal 9 2 2 5 11–15 –4 8
17. Alaves 9 2 2 5 7–13 –6 8
18. Celta Vigo 9 1 3 5 10–15 –5 6
19. Granada 9 1 3 5 15–23 –8 6
20. Almería 9 3 6 11–24 –13 3
Legfrissebb hírek

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Sikerült megoldani a finanszírozást, két éven belül befejezik a Valencia új, de félkész stadionját – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 21:31

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54

Továbbra is a spanyol élvonalban kézilabdázik Tóth Rajmond

Kézilabda
2025.06.25. 14:09
Ezek is érdekelhetik