Real Madrid: Ronaldót csak a bulizás és a nők érdekelték – Fabio Capello

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 14:43
null
Capello (balra) és Ronaldo kapcsolata távol állt az ideálistól (Fotó: Getty Images)
Fabio Capello Milánóban ismét beszélt arról, hogy miért kellett 2007-ben Ronaldónak elhagynia a Real Madridot.

Egy milánói egyetemen tartott tanévnyitón ismét szóba került Fabio Capello Real Madridnál töltött második időszaka (2006–2007), amikor a kétszeres világbajnok Ronaldónak a túlsúlya és az életmódja miatt távoznia kellett a királyi gárdától.

„Úgy döntöttem, elküldöm a csapattól, mert imádott bulizni, és ebbe a többieket is bevonta – idézte a a 77 éves edzőt a Marca. – Abban az évben kilencvennégy kiló volt. Csak összehasonlításképp, amikor kétezerkettőben világbajnok lett, akkor nyolcvankét kiló volt. Megkértem, hogy fogyjon le, erre visszajött kilencvenkét és fél kilósan. Silvio Berlusconi, a Milan akkori tulajdonosa egyébként kikérte a tanácsomat, mielőtt szerződtette. Mondtam neki, hogy nem javaslom, mert állandóan bulizik, és csak a nőkön jár az esze. Annyit mondott, hogy köszönöm, Fabio, majd másnap a Milan szerződtette Ronaldót.”

A brazil csatár 20 mérkőzésen 9 gólt szerzett a Milanban, mígnem 2008 februárjában térdsérülést szenvedett, és az idény végén nem hosszabbították meg a szerződését. Capellónak viszont már 2007 nyarán mennie kellett a Real Madridtól, hiába lett bajnok a csapattal. Az általa képviselt játékstílus ugyanis nem passzolt a klub és a vezetőség elképzeléseihez. A fentiek azonban nem azt jelentik, hogy ne tisztelte volna a brazil klasszist, akit joggal tartanak minden idők egyik legjobb labdarúgójának.

Három évvel ezelőtt a Sky Sportsnak szintén beszélt Ronaldóról, akkor azt mondta, ő volt a legjobb futballista, akivel valaha együtt dolgozhatott, de ezzel együtt a legproblémásabb is. Egy történetet is mesélt, miszerint Ruud van Nistelrooy arról panaszkodott neki, hogy a madridi öltöző bűzlik az alkoholtól. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a holland csatár ezt később cáfolta, és azt mondta, hogy soha nem mondott ilyet Capellónak.

Az olasz szakember a milánói egyetemen tartott előadásában Ronaldo mellett beszélt Antonio Cassanóról is.

„Teljesen kicsúszott a kezeim közül. Minden mérkőzés előtt sült krumplit kért, amivel nagyon felbosszantott, teljesen elfogadhatatlan volt” – mondta Capello, aki korábban elmondta, hogy Cassano volt számára az egyik legnagyobb csalódás, mert a tehetsége alapján sokkal nagyobb futballista válhatott volna belőle.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik