La Liga: Luka Modric pályafutása 1000. meccsét játszotta

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 14:06
null
Luka Modric a Barcelona ellen lett „ezredes” (Fotó: Getty Images)
Luka Modric, a horvátok aranylabdás, világbajnoki ezüst- és bronzérmes labdarúgója pályafutása ezredik mérkőzését játszotta szombaton, amikor a Real Madridban pályára lépett az FC Barcelona elleni spanyol bajnokin, amelyen 2–1-re diadalmaskodtak a madridiak.

 

Azzal, hogy a 38 éves középpályás csereként lehetőséget kapott a La Liga örökrangadóján, az el Clásicón, másik mérföldkőhöz is elérkezett: ez volt az 500. meccse a madridi királyi gárdában. Noha csak a második félidőben jutott szóhoz, emlékezeteset alakított: az ő átadásából szerezte a Real 2–1-es idegenbeli győzelmét jelentő találatát a fővárosiak duplázó légiósa, az angol Jude Bellingham.

Beszámolójában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) kiemelte: Modric az első horvát játékos, aki elérte az 1000 meccses határt. Ebből 830-at eddigi öt klubcsapatában, 170-et pedig a nemzeti válogatottban játszott. Legelső mérkőzése felnőttegyüttesben 2003. augusztus 10-re datálódik, amikor a bosnyák bajnokságban, a boszniai horvátok által alapított Zrinjski Mostarban bemutatkozott, vagyis 20 év és 79 nap alatt lett „ezredes”.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 09:41

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

Az angol másodosztályban lett klubtulajdonos Luka Modric

Angol labdarúgás
2025.04.14. 21:04

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57
Ezek is érdekelhetik