La Liga: letöltendő börtönbüntetést kaphat a Barca elnöke

Vágólapra másolva!
2023.10.18. 16:47
null
Joan Laporta (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) érdekelt FC Barcelona jelenlegi elnöke ellen is vádat emelt a Negreira-üggyel foglalkozó vizsgálóbíró, Joaquín Aguirre – írta meg a spanyol sajtó birtokába kerülő bírósági dokumentumok alapján a Marca.

 

Aguirre nem értett egyet az ügyészség korábbi megállapításával, miszerint a Laporta első elnöksége idején történt kifizetések már elévültek – értelmezése szerint a tízéves elévülési periódust az utolsó átutalás dátumától (jelen esetben 2018 júliusától) kell számítani, így a két Laporta-elnökség között regnáló Sandro Rosell és Josep Maria Bartomeu mellett magát Laportát is megvesztegetéssel vádolják a hatóságok.

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja a katalán óriásklub első emberét, úgy Laporta (valamint Rosell és Bartomeu is) háromtól hat évig terjedő börtönbüntetést kaphat, valamint 9-12 évre eltilthatják a közéletben való részvételtől is. A Football Espana információi szerint a Barcelona lehetséges büntetései az egyszerű figyelmeztetéstől a teljes felszámolásig terjednek – a vádakat úgy Laporta, mint a klub tagadja, arra hivatkozva, hogy a pénzeket éveken át megkapó Negreira nem köztisztviselőként, hanem magánemberként jutott ezekhez az összegekhez a cégén keresztül.

Mint megírtuk, a spanyol futballt alapjaiban rázta meg a hír, hogy az FC Barcelona éveken át fizetett a katalán játékvezetői testület alelnökének, José María Enríquez Negreirának, „szakmai tanácsadásért”.

A La Liga első embere, Javier Tebas korábban kijelentette, hogy a Barcát nem szankcionálhatják, ugyanis a kifizetések óta eltelt már több mint három év, viszont megígérte, hogy ennek ellenére is utánajárnak a dolognak. A FIFA (nemzetközi szövetség) és az UEFA (európai szövetség) azonban más tészta, ők kiszabhatnak büntetést, sőt, az UEFA már be is kérte az üggyel kapcsolatos valamennyi dokumentumot.

Legfrissebb hírek

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
8 órája

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

Valladolid: Ronaldo eladja a klub többségi tulajdonát

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 18:29

A rekorder edző hosszabbított az Athletic Bilbaóval

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:48
Ezek is érdekelhetik