La Liga: a Real Madridtól érkezett csatár a Sevillához és védő a Real Sociedadhoz

Vágólapra másolva!
2023.09.02. 08:48
null
Mariano Díaz a Sevillához, Álvaro Odriozola pedig a Sociedadhoz igazolt a Real Madridtól (Fotó: Getty Images)
Az Európa-ligában címvédő Sevillánál folytatja pályafutását a spanyol élvonalbeli Real Madridtól távozó 30 éves csatár, Mariano Díaz, aki két évre, 2025-ig írt alá. A „királyiaktól” visszatért nevelőegyesületéhez, a Real Sociedadhoz a spanyol válogatott védő, a 2029-ig aláíró Álvaro Odriozola.

 

A Real Madridban nevelkedő Mariano Díaz a 2016–2017-es idényben mutatkozott be a spanyol első osztályban és a Bajnokok Ligájában, majd a francia Lyonhoz távozott, ahol 48 meccsen 21 gólig és hat gólpasszig jutott, de egy évvel később vissza is tért Madridba.

A spanyol-dominikai csatár azonban nem tudott Carlo Ancelottiék alapembere lenni, 84 mérkőzésen lépett csupán pályára, ez alatt 12 gól és három gólpassz a mérlege.

A Sevilla nem közölte, de a Transfermarkt úgy tudja, Mariano Díaz két évre, 2025-ig írt alál.

 

 

A Real Madridtól az átigazolási időszak hajrájában még egy játékos távozott, a spanyol válogatott szélső védő, Álvaro Odriozola ugyanis visszatér nevelőklubjához, a Real Sociedadhoz, mellyel 2029-ig szóló szerződést kötött. A 27 éves labdarúgó először a 2018–2019-es évad előtt került Madridba, ahol négy idényt töltött – közte kölcsönben szerepelt a Bayern Münchenben és a Fiorentinában –, de a „királyiaknál csupán 49 mérkőzésen kapott szerepet (három gól, tíz gólpassz).

 

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
10 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
13 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
17 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40
Ezek is érdekelhetik