Szállunk segítségükre: szaúdi segítség az Atléticónak

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 11:20
null
Kellett az új szponzor (Fotó: <strong><a href="https://en.atleticodemadrid.com/noticias/riyadh-air-atletico-de-madrid-s-new-main-sponsor">atleticodemadrid.com</a></strong>)
A mostani lehet korunk legforróbb nyara, és igaz ez a labdarúgásra is, ahol a topligák topcsapatai úgy szórják a pénzt, mint... Na, annyira azért nem, de legalább úgy, mintha nem is holnap, de holnapután és azután sem lenne. Az Atlético Madridnál azonban véget értek a szép napok, legalábbis ami az őrült költekezést illeti.

 

2011 óta áll az ATLÉTICO MADRID élén Diego Simeone, aki sok nagy sikert elért a spanyol klubbal, és eladott, elengedett összesen 253 játékost, szerződést kötött 261 labdarúgóval. Az átigazolási díjak tekintetében mínusz 53 millió eurón áll az egyenleg, de jegyezzük meg ezúttal is: átigazolási és ügynöki díjak nélkül.

MILLIÁRDOS MÍNUSZ...

Nagyobb összeget utoljára 2018-ban fektettek be, abban az őrült idényben bő 200 millióért vásároltak, és 60 millióért adtak el, azóta tartják az egyensúlyt. 2014-ben és 2021-ben bajnokok lettek, a Király-kupát utoljára 2013-ban nyerték meg, 2018-ban Európa-liga-aranyérmesek lettek. Madridban sem jött be a kínai kaland, most az izraeli milliárdos, Idan Ofer a kisebbségi tulajdonos egy amerikai befektetőcég által vezetett konzorcium mellett, de 2020 novemberében már 999 millió euróra rúgott a klub adóssága! A főként a nézőszámból eredő rekordbevétel mellett is 25.1 milliós veszteséggel zárták a 2021–2022-es évadot, igaz, az azt megelőző évben még 111 milliós mínuszt hoztak össze...

Abban a szezonban a stadion 60 milliót hozott a konyhára, a kereskedelmi jogok 117 milliót, ezek emelkedtek az új szerződéseknek köszönhetően (majd 2023 elején elveszítették a főszponzorukat, ez negyvenmillió eurós csapást jelentett), a bevételek közel 60 százalékát továbbra is a televíziós jogok jelentik.

CSÖKKENTENI, CSÖKKENTENI!

Simeone negyvenmilliós fizetését a felére csökkentették, majd idén tavasszal 16.5 millióra, a teljes bérkeret meghaladja az évi 200 millió eurót, ez közelít a Bayern Münchenéhez, akkora, mint a Liverpoolé, de elmarad a két spanyol rivális mögött.

Igaz, sokat spóroltak a nyáron azzal, hogy Matheus Cunháért 50 millió eurót kaptak a Wolverhamptontól (a brazil éket 35 millióért vették, legjobb idényében hatszor volt eredményes a bajnokságban, évi közel négymillió eurót keresett bruttóban), és ugyan Renan Lodit nem fénykorában adták el, hanem csak most, „alig” 13 millió euróért, ő és a szintén a Marseille-be távozó Geoffrey Kondogbia 11 milliót keresett, bónuszok nélkül. Ötmilliót kaptak a fiatal csatárért, Sergio Camellóért, a szintén sokszoros U21-es válogatott balhátvéd, Manu Sánchez is távozott (kettejük játékjoga összesen tízmillió eurót ér). Az ír Matt Doherty fél évre kétmilliót kapott, nem marasztalták, összesen 16 percnyi játék után, az öt éve leigazolt uruguayi éket, Juan Manuel Sanabriát megvette a mexikói San Luis (nem tudni, mennyiért), Sergio Reguilónt pedig visszaengedték Londonba (évi 3.2 millió plusz a könyvekben).

Szokás szerint távozott egy félcsapatnyi fiatal is, közöttük a húszéves csatárral, Giuliano Simeonével, aki a minap horrorsérülést szenvedett.

 

 

MEHETNÉK

Egész nyáron új csapatot kerestek a rekordvétel Joao Félixnek, aki a Chelsea-ben nem tudott bizonyítani, az angolok nem is vették meg. Kölcsönkérte őt a Barcelona, 7-8 millió euróért (ne feledjük, a madridiak húszmillióval „tartoznak” a katalánoknak, ugyanis még az előző idény közben életbe léptették Antoine Griezmann vételi opcióját), a portugál szerelmes üzeneteket küldött a kérőnek, ugyanakkor kölcsönkérte őt 15 millióért a jóval gazdagabb (de fura ezt leírni!) al-Hilal is.

A Benficának kisebb az esélye „hazavinni” őt, a másik kérője a Galatasaray. A spanyol sajtó szerint a Barca új sportigazgatója, Deco szeretné őt megszerezni, Mateu Alemany nem rajongott korábban az ötletért. Korábban az is felmerült, hogy Joao Félix szerződését simán felbontják, hogy legalább a neki járó évi 15 milliót megspórolják (és nem tudni, tartoznak-e neki még, Spanyolországban ez teljesen általános). Állítólag a Barca felajánlotta érte Ansu Fatit cserébe, de nem fogadták el ezt a fővárosban.

Saúl Níguezt az al-Naszrt kerülgette egész nyáron, az ötszörös válogatott védőért, Mario Hermosóért az al-Ahli Szaúdi tett ajánlatot, kétszer is, a legmagasabb 28+3 millióról szólt, a futballista szerződése jövőre lejár. A szaúdi klub hivatalosan 32 millió eurót ajánlott a világbajnok középpályásért, Rodrigo De Paulért, korábban arról szóltak a hírek, ötvenmilliót adnának érte, neki évi 15 milliót. A különbözet lehet az aláírási és ügynöki díj?

Mindenesetre rövid volt az AM válasza: „Cláusula o nada”, azaz kérik a 80 millió eurót, ami a szerződésében szerepel, és a játékos sem menne kézzel-lábbal Közel-Keletre.

 

 

Álvaro Morata ügynöke, Juanma López bejárta a fél világot, de sem az AS Roma, sem az Inter, sem a Juventus, sem az AC Milan, sem az al-Sabab, sem az al-Ettifak nem vette meg a csatárt. A madridiak a 21 milliós kivásárlási ár alatt nem adnák őt, az utóbbi kérő szerény évi 40 millió eurós bérrel kínálta meg a csatárt. Az AS Roma 4.5 milliót ajánlott neki, félmilliós bónusszal, a vételárat 12 millióban jelölte meg – több spanyol újságíró szerit Morata nemhogy marad, hanem hosszabbít is.

Júniusban, amikor még csak kezdett belelendülni a szaúdi liga a milliárdok szórásába, az al-Távun évi 50 milliós fizetéssel kecsegtette Moratát. Nem tudni, mekkora távun kapott volna ennyit, de több mint csábító a csábító...

ODA A FÉL CSAPAT?

Az al-Ahli nem tudott megegyezni augusztus elején sem az Atléticóval, sem Marcos Llorentével, írja Fabrizio Romano, és nyilván le sem kell írjuk, kitalálták, a 32 esztendős Antoine Griezmann-nak is van szaúdi kérője, nem is egy: az al-Naszr, az al-Ittihad és az al-Hilal.

Az ő kivásárlási ára alig 25 millió euró, éves fizetése évi 40 millió lehet. Igaz, barcelonai fénykorában ennél többet kapott, tavaly az éves bérét 25 millió euróról 12.5 millióra csökkentették, mert az úr válságban is úr.

A brazil szélsővel, Samuel Linóval nem tudott megegyezni az RB Leipzig, most az FC Porto és a Sporting CP is átigazolná, a 31 éves belga szélsőre, Yannick Carrascóra 16 millió eurós opciója volt augusztusig a Barcelonának, de nem éltek vele, a Marca szerint azonban Ousmane Dembélé eladása megváltoztathatja az álláspontokat. Vagy az al-Sabab friss ajánlata, a spanyol szakírók szerint többen is tudják őt helyettesíteni a kereten belül, így mehet. Axel Witsel a keret legidősebb játékosa, a szerződése jövőre lejár, és hozzá is befutott egy szaúdi ajánlat.

A vezérigazgató, Miguel Ángel Gil szerint távozhat Sztefan Szavics, az anno 72 millióért vett Thomas Lemart megpróbálta megvenni, kölcsönkérni az Olympique Marseille, a franciával tavasszal hosszabbítottak szerződést, 2027-ig.

A legdrágább 11 (Transfermarkt)
A legdrágább 11 (Transfermarkt)

 

TOVÁBB IS VAN!

Aki bírja még követni: az al-Sabab Sztefan Szavicsot (neki évi 14 milliós fizetést adna) és Carrascót, az al-Ahli Szaúdi José María Giménezt vinné, és a topligákból mindig szívesen lepattanózó Fenerbahce, Galatasaray kettős is rákérdezett szinte az összes fent említett, ezek szerint eladósorba került játékos helyzetére.

Szinte jólesik az embernek, ha lát egy La Liga-beli érdeklődőt is: Borja Garcést, a 24 éves éket a Levante és az Espanyol venné át, a 23 éves támadó középpályás, Rodrigo Riquelme a Betis kiszemeltje, és kölcsönbe, opciósan kölcsönbe és végleg is vinné. A Relevo szerint több csapat is megkereste a fiatalt, a Football Espana számlálója 23-nál állt meg... A kétszeres horvát válogatott cserekapusért, Ivo Grbicért 5-6 milliót adna a Sevilla, tudta meg Florian Plettenberg.

Ha lecsapnak rájuk a szaúdi klubok...(Transfermarkt)
Ha lecsapnak rájuk a szaúdi klubok...(Transfermarkt)

 

MARAD!

Simeonének évi 45 milliót ajánlott az al-Hilal, de kosarat kapott.

„A Premier League és az új szaúd-arábiai liga eltorzította az európai átigazolási piacot, ez megnehezíti a helyzetünket. A futball a nagybefektetők számára vonzó ágazattá fejlődik, és ez az amerikai befektetési alapok és a közel-keleti országok vagyonalapjai által megvásárolt klubok számában is megmutatkozik” – nyilatkozta Miguel Ángel Gil. A fenti klubok anyagi erejében még jobban megmutatkozik a sok befektetés, ezt már mi tesszük hozzá. Az Atlético elopciózta Griezmann-t, ingyen megszerezte Angliából a Caglar Söyüncü, César Azpilicueta védőkettőst (előbbi 2020 óta nincs jó formában, utóbbi remek erősítés, de pár nap múlva 34 éves), olcsón, alig ötmillióért és Manu Sánchez játékjogáért érkezett a védelem bal szélére a 28 éves Javi Galán – akit máris kölcsönkér a Granada.

 

 

MÚLT ÉS JÖVŐ

Santiago Mourino feltételezett jövője ért meg az Atletinek 2.7 millió eurót, azonnal kölcsönadták a Zaragozának, a legújabb érkező a 19 éves csatár, Samu Omorodion, aki az első fordulóban gólt szerzett az Atlético–Granada meccsen, első La Liga-mérkőzésén.

Az Atlético ellen...

Ez elég is volt, hogy aktiválják a hatmillió eurós kivásárlási árat.

A kölcsönbe megtérők közül már csak a 33 éves Vitolo van a klubnál: anno 35.6 millióért vették a Sevillától, háromszor is kölcsönadták, az AM-ben utoljára 2021 áprilisában játszott a támadó mindenes – aki évi 10 millió euró fölött keresett 2020-ig, azóta már csak 6.75 milliót. A szerződése még egy évig szól, jelenleg éppen sérült.

Többször is írtunk már a chilei szélsőről, Dario Osorióról, a még tizenéves játékos mutatóitól nem robbannak fel a scout-laptopok, de olasz (Milan) és angol (Leicester City, Wolverhampton) csapatok mellett a Valencia, Betis, Atlético hármas is tárgyal róla az Universidad de Chilével. Már látjuk magunk előtt a címeket. La Liga: az Atlético Madrid leigazolta Varane-t, illetve más oldalakon: Madrid: megdöbbentő átigazolás, Varane érkezik ill. Ezt nem láttuk jönni: Varane-t vett a madridi gigász.

Az Atleti a 21 éves középpályást, Jonathan Varane-t szúrta ki magának, a Gijón játékosát. Aki a manchesteri Raphaël Varane féltestvére!

A Marca szerinti legjobb kezdő
A Marca szerinti legjobb kezdő

 

KI LESZ AZ?

Simeone szerint egy középső középpályás mindenképpen érkezik még. Ha a szaúdiak feltöltik a klubkasszát, és nyilván ők nem részletekben fizetnek, akkor a PSG által nyíltan árult Marco Verratti és a tottenhames Pierre-Emile Höjbjerg a két fő kiszemelt, a müncheni Leon Goretzka túl drága most a spanyoloknak. Marc Cucurella meg pláne, de ő kölcsönbe jönne. Szofjan Amrabat fizetését a Barcelona sem tudja állni az angol, a müncheni és – de meglepő! – szaúdi konkurenciával szemben.

Osorióért hat, Höjbjergért 20, mások szerint 25 milliót ajánlottak, Verrattit ellenben 50 millióért sem adták el az al-Hilalnak, bár az már meg is egyezett az olasszal. Az ötvenmilliót Verrattiért a Bayern (Höjbjerg másik kérője) és a Manchester United is sokallja. A legolcsóbb megoldás a getafés Santi García, csak éppen a Real is felfigyelt rá.

Visszatérhet kölcsönből Marcos Paulo, de azért, mert a portugált biztosan nem veszi meg az előre kialkudott hárommillió euróért a Sao Paulo, sem most, sem majd decemberben. A keretből is kikerült.

Jó hír a madridiaknak, hogy lett új főszponzoruk, évi 42 millió eurót fizet ezért a megtiszteltetésért egy szaúdi légitársaság.


A LA LIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2023 NYARA

DEPORTIVO ALAVÉS
Érkezett:
Nikola Marasz (Almería, kölcsön után végleg, 1500000 euró), Antonio Blanco (Real Madrid, 4000000 euró), Ander Guevara (Alavés, 1800000 euró), Nahuel Tenaglia (Talleres, 1 000 000 euró), Kike García (Osasuna, i.), Andoni Gorosabel (Real Sociedad, 500 000)
Kölcsönbe: Rafa Marín (Real Madrid), Giuliano Simeone (Atlético Madrid), Ianis Hagi (Rangers), Samu Omorodion (Atlético Madrid), Jon Karrikaburu (Real Sociedad), Álex Sola (Real Sociedad)
Kölcsönből vissza: Abdallahi Mahmoud (NK Istra), Hara Taicsi (St. Truiden)
Távozott: Toni Moya (Real Zaragoza, ingyen), Jason (Arouca, ingyen), Florian Lejeune (Rayo Vallecano, kölcsön után végleg, 2500000 euró), Víctor Laguardia (visszavonult), Hara Taicsi (Kiotó Szanga), Salva Sevilla (Deportivo La Coruna, i.), Mamadou Sylla (Real Valladolid)
Kölcsönbe: Miguel de la Fuente (Leganés)
Kölcsönből vissza: Anderson Arroyo (Liverpool U21), Rober González (Betis), Antonio Blanco (Real Madrid), Asier Villalibre (Bilbao)

ALMERÍA
Érkezett:
Luis Suárez (Marseille, kölcsön után végleg, 8000000 euró), Edgar González (Betis, 4500000), Marc Pubill (Levante, 5 000 000), Dion Lopy (Reims, 6 500 000), Sergio Arribas (Real Madrid B, 6 000 000), Ibrahima Koné (Lorient, 7 500 000), César Montes (Espanyol, 14 000 000)
Kölcsönbe:
Iddrisu Baba (Mallorca), Luís Maximiano (Lazio, 500 000)
Kölcsönből vissza: Arvin Appiah (Málaga), Gui Guedes (Lugo), Cristian Olivera (Boston River)
Távozott: Nikola Marasz (Alavés, kv., 1500000), César de la Hoz (Real Valladolid, i.), Francisco Portillo (szerződése lejárt), El Bilal Touré (Atalanta, 28000000), Dyego Sousa (Alcorcón, i.), Rodrigo Ely (Gremio, 1 500 000), Cristian Olivera (Los Angeles FC, 4 100 000), Samú Costa (Mallorca, 3 000 000), Szrdjan Babics (Szpartak Moszkva, 5 000 000), Inigo Eguaras (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Arvin Appiah (Rotherham), Gui Guedes (Porto B)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Inigo Ruiz de Galarreta (Mallorca, ingyen), Adu Ares (Bilbao U19)
Kölcsönből vissza: Juan Artola (Burgos), Imanol García de Albéniz (Eibar), Benat Prados (Mirandés), Álex Petxa (FC Andorra), Nico Serrano (Mirandés), Peru Nolaskoain (Eibar), Asier Villalibre (Alavés)
Távozott: Oier Zarraga (Udinese, ingyen), Inigo Martínez (Barcelona, ingyen), Ander Capa (Levante, i.), Álex Petxa (FC Andorra, i.), Mikel Balenziaga (Deportivo La Coruna, i.)
Kölcsönbe:
Juan Artola (Alcorcón), Unai Vencedor (Eibar), Nico Serrano (PEC), Jon Morcillo (Amorebieta)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett:
Antoine Griezmann (Barcelona, 20000000), Javi Galán (Celta Vigo, 5000000), César Azpilicueta (Chelsea, i.), Caglar Söyüncü (Leicester City, i.), Santiago Mourino (Racing Club Montevideo, 2700000), Samu Omorodion (Granada, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Sergio Camello (Vallecano), Javi Serrano (Ibiza), Joao Félix (Chelsea), Matheus Cunha (Wolverhampton), Renan Lodi (Nottingham), Rodrigo Riquelme (Girona), Samuel Lino (Valencia), Manu Sánchez (Osasuna), Vitolo (Las Palmas), Borja Garcés (Tenerife), Víctor Mollejo (Zaragoza), Giuliano Simeone (Zaragoza)
Távozott: Geoffrey Kondogbia (Marseille, 8000000), Manu Sánchez (Celta Vigo, i.), Matt Doherty (Wolverhampton, i.), Juan Manuel Sanabria (San Luis, kv.), Renan Lodi (Marseille, 13000000), Sergio Camello (Rayo Vallecano, 5 000 000), Matheus Cunha (Wolverhampton, 50 000 000), Yannick Carrasco (al-Sabab, 15 000 000)
Kölcsönbe: Javi Serrano (Sturm Graz), Giuliano Simeone (Alavés), Carlos Martín (Mirandés), Víctor Mollejo (Real Zaragoza, i.), Santiago Mourino (Zaragoza), Samu Omorodion (Alavés), Joao Félix (Barcelona), Borja Garcés (Elche), Germán Valera (Real Zaragoza)
Kölcsönből vissza: Sergio Reguilón (Tottenham)

BARCELONA
Érkezett:
Ilkay Gündogan (Manchester City, i.), Inigo Martínez (Bilbao, i.), Oriol Romeu (Girona, 3400000)
Kölcsönbe: Joao Félix (Atlético Madrid), Joao Cancelo (Manchester City)
Kölcsönből vissza: Clément Lenglet (Tottenham), Nicolás González (Valencia), Álex Collado (Elche), Samuel Umtiti (Lecce), Sergino Dest (Milan), Abde Ezzalzuli (Osasuna)
Távozott: Antoine Griezmann (Atlético Madrid, kölcsön után végleg, 20000000), Trincao (Sporting CP, kv., 7000000), Sergio Busquets (Inter Miami, i.), Jordi Alba (Inter Miami, i.), Samuel Umtiti (Lille, i.), Nicolás González (Porto, 8400000), Álex Collado (Betis, i.), Franck Kessié (al-Ahli Szaúdi, 12 500 000), Ousmane Dembélé (PSG, 50 000 000), Ez Abde (Betis, 7 500 000)
Kölcsönbe: Sadi Riad (Betis, i.), Pablo Torre (Girona), Julián Araujo (Las Palmas), Sergino Dest (PSV), Álex Valle (Levante), Estanis Pedrola (Sampdoria), Eric García (Girona), Ansu Fati (Brighton), Clément Lenglet (Aston Villa)

REAL BETIS
Érkezett:
Juan Cruz (Betis B), Ayoze Pérez (Leicester City, kölcsön után végleg, i.), Álex Collado (Barcelona, i.), Isco (egyesület nélküli), Marc Bartra (Trabzonspor, i.), Héctor Bellerín (Sporting CP, i.), Sergi Altimira (Getafe, 2 000 000), Ez Abde (Barcelona, 7 500 000)
Kölcsönbe: Marc Roca (Leeds United), Sadi Riad (Barcelona, i.)
Kölcsönből vissza: Raúl García de Haro (Mirandés), Rober González (Alavés), Loren Morón (Las Palmas)
Távozott: Joaquín (visszavonult), Víctor Ruiz (szl.), Edgar González (Almería, 4500000), Diego Lainez (Tigres UANL, kv., 6000000), Sergio Canales (Monterrey, 10000000), Loren Morón (Arisz, i.), Dani Martín (FC Andorra, i.), Martín Montoya (Arisz, i.), Raúl García (Osasuna, 6 500 000), Paul Akouokou (Lyon, 3 000 000)
Kölcsönbe: Álex Collado (al-Ohdud), Rober González (NEC), Juanmi (al-Rijád, 1 000 000)

CÁDIZ
Érkezett:
Gonzalo Escalante (Lazio, kv., 2500000), Sergi Guardiola (Valladolid, kv., 1000000), Rominigue Kouamé (Troyes, 2 500 000)
Kölcsönbe: Darwin Machís (Valladolid), Javi Hernández (Leganés), Jorge Meré (CF América), Lucas Pires (Santos), Maxi Gómez (Trabzonspor, i.), Robert Navarro (Real Sociedad)
Kölcsönből vissza: Awer Mabil (Sparta Praha), Tomás Alarcón (Zaragoza), Ivan Chapela (Unionistas), Milutin Oszmajics (Vizela), Álvaro Jiménez (Las Palmas)
Távozott: Choco Lozano (Getafe, i.), Alfonso Espino (Rayo Vallecano, i.), Jon Ander Garrido (visszavonult), Théo Bongonda (Szpartak Moszkva, 7000000), Ivan Chapela (Eldense), Awer Mabil (Grasshoppers, i.), Juan Cala (szl.), Milutin Oszmajics (Preston, 2 500 000)
Kölcsönbe: Santiago Arzamendia (Cerro Porteno), Álvaro Jiménez (Traktor FC), Tomás Alarcón (Cartagena), Youba Diarra (Aszterasz)

CELTA VIGO
Érkezett:
Carles Pérez (Roma, kv., 5200000), Manu Sánchez (Atlético Madrid, i.), Carlos Dotor (Real Madrid B, 3000000), Jonathan Bamba (Lille, i.), Carl Starfelt (Celtic, 5 000 000), Anasztasziosz Duvikasz (Utrecht, 12 000 000), Mihailo Risztics (Benfica, 1 500 000), Vicente Guaita (Crystal Palace, i.)
Kölcsönből vissza: Gabriel Fernández (Juárez), Denis Suárez (Espanyol), Miguel Baeza (Rio Ave), Santi Mina (al-Sabab), Sergio Carreira (Villarreal B), Julen Lobete (Waalwijk), José Fontán (Go Ahead Eagles)
Távozott: Orbelín Pineda (AEK Athén, kv., 6500000), Javi Galán (Atlético Madrid, 5000000), Gabriel Fernández (UNAM Pumas, 3200000), Denis Suárez (Villarreal, i.), Augusto Solari (Atlas, i.), Hugo Mallo (Internacional, i.), Rubén Blanco (Marseille, kv., 1500000), Santi Mina (szerződését felbontották), Gabri Veiga (al-Ahli Szaúdi, 40 000 000)
Kölcsönbe: Julen Lobete (Andorra), José Fontán (Cartagena), Miguel Baeza (Mirandés), Goncalo Paciencia (Bochum), Sergio Carreira (Elche)
Kölcsönből vissza: Haris Seferovic (Benfica), Óscar Rodríguez (Sevilla)

GETAFE
Érkezett:
Omar Alderete (Hertha, kv., 4000000), Gastón Álvarez (Boston River, kv., 3500000), Portu (Real Sociedad, kv., 3500000), Choco Lozano (Cádiz, i.)
Kölcsönbe: Daniel Fuzato (Ibiza), José Ángel Carmona (Sevilla), Óscar Rodríguez (Sevilla), Diego Rico (Real Sociedad), Mason Greenwood (Manchester United)
Kölcsönből vissza: Darío Poveda (Cartagena), Jakub Jankto (Sparta Praha), Erick Cabaco (Granada), Jonathan Silva (Granada)
Távozott: Jakub Jankto (Cagliari, 1000000), Jaime Seoane (Oviedo, 2 500 000), Erick Cabaco (Estoril Praia, i.), Sergi Altimira (Betis, 2 000 000), Ángel Algobia (Levante, i.), Kiko Casilla (szl.), Munir el-Haddadi (Las Palmas, i.), Portu (Girona, 1 500 000)
Kölcsönbe: Darío Poveda (Leganés), Jonathan Silva (Albacete, i.),
Kölcsönből vissza: Gonzalo Villar (Roma), Jordan Amavi (Marseille)

GIRONA
Érkezett:
Paulo Gazzaniga (Fulham, kv., i.), Daley Blind (Bayern München, i.), Iván Martín (Villarreal, 2000000), Yangel Herrera (Manchester City, kv., 5000 000), Artem Dovbik (Dnipro, 7 750 000), Jhon Solís (Atlético Nacional, 6 000 000), Portu (Getafe, 1 500 000)
Kölcsönbe: Pablo Torre (Barcelona), Sávio (Troyes), Eric García (Barcelona)
Kölcsönből vissza: Manu Vallejo (Oviedo)
Távozott: Ramón Terrats (Villarreal, kv., 2500 000), Oriol Romeu (Barcelona, 3400000), Santiago Bueno (Wolverhampton, 12 000 000)
Kölcsönbe: Manu Vallejo (Real Zaragoza)
Kölcsönből vissza: Iván Martín (Villarreal), Javi Hernández (Leganés), Rodrigo Riquelme (Atlético Madrid), Yan Couto (Manchester City), Taty Castellanos (New York City)

GRANADA
Érkezett:
Son Veisszman (Valladolid, kv., 3500000), Famara Diédhiou (Alanyaspor, kv., 500000), Gerard Gumbau (Elche, i.), Wilson Manafá (Porto, i.), Gonzalo Villar (Roma, 1 800 000), Lucas Boyé (Elche, 7 000 000)
Kölcsönbe: Jesús Vallejo (Real Madrid), Álvaro Fernandez (Manchester United)
Kölcsönből vissza: Isma Ruiz (Ibiza), Antonín (Anorthosis Famagusta), Matías Arezo (Penarol)
Távozott: Jorge Molina (visszavonult), Quini (Oympiakosz, i.), Rubén Rochina (szl.), Adrián Butzke (Vitória Guimaraes, 300000), Isma Ruiz (Córdoba, i.), Samu Omorodion (Atlético Madrid, 6 000 000), Antonín (Lugo, i.)
Kölcsönbe:
Víctor Meseguer (Valladolid), Alberto Soro (Vizela)
Kölcsönből vissza: Jonathan Silva (Getafe), Erick Cabaco (Getafe), Pol Lozano (Espanyol)

LAS PALMAS
Érkezett:
Sandro Ramírez (Huesca, kv., 1000000), Javi Munoz (Eibar, i.), Cristian Herrera (Ibiza, i.), Munir el-Haddadi (Getafe, i.), Aarón Escandell (Cartagena, 400000), Daley Sinkgraven (Leverkusen, i.), Mika Mármol (FC Andorra, 1 900 000), Sory Kaba (Midtjylland, 1 500 000)
Kölcsönbe: Julián Araujo (Barcelona), Máximo Perrone (Manchester City), Marvin Park (Real Madrid B)
Kölcsönből vissza: Óscar Pinchi (Mirandés)
Távozott: Óscar Clemente (Levante, i.), Florin Andone (Eldense, i.), Wilfrid Kaptoum (AEK Larnaka, i.), Sidnei (Ceará, i.), Óscar Pinchi (Rizespor, i.)
Kölcsönből vissza: Loren Morón (Betis), Marvin Park (Real Madrid B), Vitolo (Atlético Madrid), Álvaro Jiménez (Cádiz)

MALLORCA
Érkezett:
Manu Morlanes (Villarreal, kv., 2 500000), Omar Mascarell (Elche, 600000), Toni Lato (Valencia, i.), Siebe Van Der Heyden (Union SG, 2700000), Cyle Larin (Real Valladolid, 7 500 000), Sergi Darder (Espanyol, 8 000 000), Samú Costa (Almería, 3 000 000), Iván Cuéllar (Gijón, i.)
Kölcsönből vissza: Jordi Mboula (Racing Santander), Braian Cufré (New York City)
Távozott: Inigo Ruiz de Galarreta (Bilbao, i.), Ángel Rodríguez (Tenerife, i.), Matija Nasztaszics (szl.), Jordi Mboula (Hellas Verona, i.), Li Kang In (PSG, 22000 0000), Clément Grenier (Racing Santander, i.)
Kölcsönbe: Iddrisu Baba (Almería)
Kölcsönből vissza: Tino Kadewere (Lyon), Dennis Hadzikadunic (FK Rosztov), Ludwig Augustinsson (Sevilla)

OSASUNA
Érkezett:
Alejandro Catena (Vallecano, i.), José Manuel Arnáiz (Leganés, i.), Raúl García (Betis, 6 500 000)
Kölcsönbe: Johan Mojica (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Jesús Areso (Burgos), Javi Martínez (Huesca)
Távozott: Manu Sánchez (Atlético Madrid), Abde Ezzalzuli (Barcelona), Aridane Hernández (Vallecano, i.), Kike García (Alavés, i.), Iván Romero (Levante, i.)
Kölcsönbe: Diego Moreno (Mirandés), Javi Martínez Calvo (Huesca)
Kölcsönből vissza: Aridane Hernández (Vallecano, i.)

REAL MADRID
Érkezett:
Jude Bellingham (Dortmund, 103000000), Fran García (Rayo Vallecano, 5000000), Arda Güler (Fenerbahce, 20000000)
Kölcsönbe: Joselu (Espanyol, 500000), Kepa Arrizabalaga (Chelsea, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Brahim Díaz (Milan), Antonio Blanco (Alavés)
Távozott: Karim Benzema (al-Ittihad, i.), Marco Asensio (PSG, i.), Mariano Díaz (Sevilla, i.), Eden Hazard (szl.), Antonio Blanco (Alavés, 4000000), Álvaro Odriozola (Real Sociedad, 3 000 000)
Kölcsönbe: Rafa Marín (Alavés), Jesús Vallejo (Granada), Reinier (Frosinone)

REAL SOCIEDAD
Érkezett:
Hamari Traoré (Rennes, i.), Arszen Zaharjan (Dinamo Moszkva, 13 000 000), Álvaro Odriozola (Real Madrid, 3 000 000)
Kölcsönbe: André Silva (RB Leipzig), Kieran Tierney (Arsenal, 1 400 000)
Kölcsönből vissza: Peter Pokorny (Fehérvár FC), Jon Karrikaburu (Leganés)
Távozott: Portu (Getafe, kv., 3 500 000), Roberto López (Mirandés, kv., 3500000), Modibo Sagnan (Utrecht, kv., 1000000), David Silva (visszavonult), Ander Guevara (Alavés, 1800000), Asier Illarramendi (FC Dallas, i.), Peter Pokorny (Slask Wroclaw, i.), Andoni Gorosabel (Alavés, 500 000)
Kölcsönbe: Roberto López (Tenerife), Jon Karrikaburu (Alavés), Álex Sola (Alavés), Robert Navarro (Cádiz), Diego Rico (Getafe)
Kölcsönből vissza: Alexander Sörloth (RB Leipzig)

SEVILLA
Érkezett:
Loic Badé (Rennes, kv., 12000000), Adria Pedrosa (Espanyol, i.), Djibril Sow (Eintracht Frankfurt, 10 000 000), Örjan Nyland (RB Leipzig, i.), Dodi Lukébakio (Hertha, 10 000 000), Mariano Díaz (Real Madrid, i.), Sergio Ramos (PSG, i.)
Kölcsönbe: Boubakary Soumaré (Leicester City)

Kölcsönből vissza: José Ángel Carmona (Elche), Federico Gattoni (San Lorenzo), Adnan Januzaj (Basaksehir), Kike Salas (Tenerife), Ludwig Augustinsson (Mallorca), Thomas Delaney (Hoffenheim), Óscar Rodríguez (Celta Vigo), Iván Romero (Tenerife), Rony Lopes (Troyes), Juanlu Sánchez (Mirandés), Usszama Idrisszi (Feyenoord)
Távozott: Karim Rekik (al-Dzsazíra, 2000000), Rony Lopes (Braga, i.), Bunu (al-Hilal, 21 000 000), Jesús Corona (Monterrey, 3 500 000), Iván Romero (Levante, i.)
Kölcsönbe: Gonzalo Montiel (Nottingham Forest), Thomas Delaney (Anderlecht), Ludwig Augustinsson (Anderlecht), José Ángel Carmona (Getafe), Óscar Rodríguez (Getafe)
Kölcsönből vissza: Pape Gueye (Marseille), Bryan Gil (Tottenham), Alex Telles (Manchester United)

VILLARREAL
Érkezett:
Ramón Terrats (Girona, kv., 2500000), Santi Comesana (Rayo Vallecano, i.), Ilias Akhomach (Barcelona U21, i.), Denis Suárez (Celta Vigo, i.), Ben Brereton Díaz (Blackburn, i.), Alexander Sörloth (Leipzig, 10000000)
Kölcsönbe: Matteo Gabbia (Milan)
Kölcsönből vissza: Iván Martín (Girona), Vicente Iborra (Levante), Arnaut Danjuma (Tottenham)
Távozott: Nicolas Jackson (Chelsea, 37000000), Boulaye Dia (Salernitana, kv., 12000 000), Manu Morlanes (Mallorca, kv., 2 500000), Samuel Chukwueze (Milan, 20000000), Iván Martín (Girona, 2000000), Pau Torres (Aston Villa, 33000000), Vicente Iborra (Olympiakosz, i.)
Kölcsönbe: Johan Mojica (Osasuna), Arnaut Danjuma (Everton, 3 000000)
Kölcsönből vissza: Giovani Lo Celso (Tottenham)

RAYO VALLECANO
Érkezett:
Aridane Hernández (Osasuna, i.), Florian Lejeune (Alavés, kv., 2500 000), Alfonso Espino (Cádiz, i.), Dani Cárdenas (Levante, 1 3000 000), Jorge de Frutos (Levante, 8 000 000), Sergio Camello (Atlético Madrid, 5 000 000), Andrei Ratiu (Huesca, 500 000)
Kölcsönbe: Kike Pérez (Valladolid)
Kölcsönből vissza: Jorge Moreno (Córdoba), Joni Montiel (Levante), Bebé (Zaragoza), Randy Nteka (Elche)
Távozott: Fran García (Real Madrid, 5000000), Santi Comesana (Villarreal, i.), Alejandro Catena (Osasuna, i.), Diego López (szl.), Mario Suárez (szl.), Mario Hernández (Oviedo, i.), Eszteban Szaveljics (Burgos, i.), Salvi Sánchez (Espanyol, 700 000), Jorge Moreno (Osasuna B), Sergio Moreno (szerződését felbontották)
Kölcsönbe:
Joni Montiel (Valladolid), Miguel Ángel Morro (Villarreal B), Andrés Martín (Racing Santander)
Kölcsönből vissza: Sergio Camello (Atlético Madrid)

VALENCIA
Érkezett:
Cenk Özkacar (Lyon, kv., 5000000), Javi Guerra (Valencia B), Diego López (Valencia B), Pepelu (Levante, 5000000), Sergi Canós (Brentford, 250 000), Szelim Amallah (Valladolid, 150 000)
Kölcsönbe: Szelim Amallah (Real Valladolid, 150 000), Roman Jaremcsuk (FC Bruges)

Kölcsönből vissza: Jorge Sáenz (Leganés), Koba Koindredi (Oviedo), Uros Racsics (Braga)
Távozott: Toni Lato (Mallorca, i.), Iago Herrerín (AEK Larnaca, i.), Edinson Cavani (Boca Juniors, i.), Jorge Sáenz (Leganés, 400000), Yunus Musah (Milan, 20 000 000), Uros Racsics (Sassuolo, 2 200 000), Marcos André (Real Valladolid, 2 000 000)
Kölcsönbe: Koba Koindredi (Estoril Praia), Eray Cömert (Nantes), Samu Castillejo (Sassuolo)
Kölcsönből vissza: Samuel Lino (Atlético Madrid), Nico González (Barcelona), Ilaix Moriba (Leipzig), Justin Kluivert (Roma)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

FC ELCHE
Érkezett:
Cristian Salvador (Huesca, 250 000), Mario Gaspar (Watford, i.), Miguel San Román (Ponferradina, i.), Aleix Febas (Málaga, i.), Álex Martín (Mirandés, i.), Óscar Plano (Real Valladolid, i.), Sergio León (Real Valladolid)
Kölcsönbe: Nicolás Castro (Genk), Borja Garcés (Atlético Madrid), Sergio Carreira (Celta Vigo)
Kölcsönből vissza: Murad el-Gezuani (Burgos), José Salinas (Mirandés)
Távozott: Lucas Boyé (Granada, 7 000 000), Ezequiel Ponce (AEK Athén, 3 500 000), Pere Milla (Espanyol, 2 500 000), Omar Mascarell (Mallorca, 600 000), Lisandro Magallán (UNAM Pumas, 200 000), Gerard Gumbau (Granada, i.), Helibelton Palacios (Cruzeiro, i.), Enzo Roco (al-Taj, i.), Gonzalo Verdú (Cartagena, i.), Pape Cheikh (szl.)
Kölcsönbe: Axel Werner (Rosario Central)
Kölcsönből vissza: Randy Nteka (Rayo Vallecano), José Ángel Carmona (Sevilla), Álex Collado (Barcelona), Pol Lirola (Marseille)

ESPANYOL
Érkezett:
Pere Milla (Elche, 2 500 000), Salvi Sánchez (Rayo Vallecano, 700 000)
Kölcsönbe: Ramon (Olympiakosz), Keita Baldé (Szpartak Moszkva)
Kölcsönből vissza: Landry Dimata (NEC), Álvaro Vadillo (Eibar), Tonny Vilhena (Salernitana), Miguel Llambrich (Cartagena), Pol Lozano (Granada)
Távozott: César Montes (Almería, 14 000 000), Sergi Darder (Mallorca, 8 000 000), Simo Keddari (al-Arabi, 4 300 000), Tonny Vilhena (Panathinaikosz, 3 000 000), Víctor Gómez (Braga, kv., 2 000 000), Landry Dimata (Samsunspor, 1 500 000), Álvaro Vadillo (Racing Ferrol, i.), Adria Pedrosa (Sevilla, i.), Aleix Vidal (szl.)
Kölcsönbe: Joselu (Real Madrid, 500 000), Miguel Llambrich (Eldense), Rubén Sánchez (Mirandés)
Kölcsönből vissza: Vini Souza (Lommel), Dani Gómez (Levante), Álvaro Fernández (Huesca), Denis Suárez (Celta Vigo), Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz)

REAL VALLADOLID
Érkezett:
Marcos André (Valencia, 2 000 000), Cyle Larin (FC Bruges, 1 500 000), Gustavo Henrique (Fenerbahce, 1 200 000), Enzo Boyomo (Albacete, 1 200 000), César de la Hoz (Almería, i.), Mamadou Sylla (Alavés)
Kölcsönbe: John (Santos), Raúl Moro (Lazio), Stanko Juric (Parma), Joni Montiel (Rayo Vallecano), Víctor Meseguer (Granada)
Kölcsönből vissza: Mickaël Malsa (Kasimpasa), Saidy Janko (Bochum), Juanjo Narváez (Leganés), Hugo Vallejo (Ponferradina)
Távozott: Gonzalo Plata (al-Szadd, 12 000 000), Iván Fresneda (Sporting CP, 9 000 000), Cyle Larin (Mallorca, 7 500 000), Son Veisszman (Granada, kv., 3 500 000), Lucas Olaza (FK Krasznodar, 2 000 000), Dzsavad el-Jamik (al-Vehda, 1 200 000), Sergi Guardiola (Cádiz, kv., 1 000 000), Saidy Janko (Young Boys, 500 000), Joaquín Fernández (Trabzonspor, i.), Juanjo Narváez (Cartagena, i.), Hugo Vallejo (Huesca, i.), Óscar Plano (Elche, i.), Sekou Gassama (Anorthosis, i.), Sergio León (Elche, i.), Kike Pérez (Rayo Vallecano), Sergio Asenjo (szl.), Roque Mesa (szl.), Álvaro Aguado (szl.)
Kölcsönbe: Szelim Amallah (Valencia, 150 000), Darwin Machís (Elche)
Kölcsönből vissza: Martin Hongla (Hellas Verona), Cyle Larin (FC Bruges)

Lezárva szerdán, vastaggal az elmúlt másfél hét átigazolásai.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik