La Liga: megkapta büntetését a kiállított Xavi és Raphinha

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.16. 18:41
null
Ahogy azt Xavi is mutatja: két meccsre tiltották el (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, gólt nem, három piros lapot viszont hozott az FC Barcelona Getafe elleni idegenbeli mérkőzése a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) első fordulójában. A Versenybizottság most arról határozott, a vendégek brazil támadóját, Raphinhát és vezetőedzőjét, Xavit is két mérkőzésre tiltották el.

 

A Mundo Deportivo idézte a spanyol liga versenybizottságának határozatát, mely César Soto Grado játékvezető jegyzőkönyvbe írt szavait is tartalmazza, eszerint a bíró azért állította ki a „gránátvörös-kékek” vezetőedzőjét, mert Xavi a 70. percben felemelt karokkal hagyta el a technikai zónát és ment a negyedik játékvezető felé, hogy tiltakozzon Grado egyik döntése ellen, de a szakembert már korábban is figyelmeztették, ezért jutott a kiállítás sorsára.

A jelentés szerint miután Xavit piros lapot kapott, a játékoskijáróban maradt, ám sem ezt, sem azt nem vizsgálta a Versenybizottság, amit a Barcelona vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón mondott („Ha ez a meccs a liga terméke, akkor ez szégyen”).

A spanyol szakemberhez hasonlóan Raphinhának is idő előtt ért véget a nyitó forduló, hiszen a brazil támadó még az első félidő hajrájában előbb a 38. percben kapott sárga lapot, majd négy perccel később lekönyökölte ellenfelét, s mivel utóbbi esetben olyan szabálytalanságot vétett, amely mozdulat nem a labdára irányult, ezért két mérkőzésre tiltották el, ahogy Xavit is, így mindketten kihagyni kényszerülnek a Cádiz és a Villarreal elleni bajnokikat.

A mérkőzésről bővebben itt olvashatnak.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
GETAFE–BARCELONA 0–0
Kiállítva:Mata (57.), ill.Raphinha (42.), Xavi (70.)

Legfrissebb hírek

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
1 órája

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
18 órája

FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa

Spanyol labdarúgás
2025.06.20. 11:43

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25
Ezek is érdekelhetik