Barcelona: visszatért a saját nevelésű középpályás – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 09:44
null
Oriol Romeu három évre írt alá nevelőegyesületénél (Fotó: FC Barcelona/Twitter)
Újabb igazolást jelentett be a spanyol labdarúgó első osztályban (La Liga) szereplő Barcelona. A gránátvörös-kékek a Girona spanyol középpályásával, Oriol Romeuval erősítettek.

 

Mindenben megegyezett egymással a Girona és a Barcelona Oriol Romeu átigazolása kapcsán – áll a katalánok hivatalos oldalán. A spanyol középpályás három évre ír alá a mögöttünk hagyott La Liga-idény bajnokához, a kivásárlási ára pedig 400 millió euró.

A 31 éves játékos a Barcelona akadémiáján nevelkedett, Pep Guardiola pedig két alkalommal az első csapatban is bevetette. Romeu 2011 nyarán Angliába igazolt a Chelsea-hez, kölcsönben szerepelt a Valenciában, a Stuttgartban, majd a Southamptonhoz szerződött. Minden sorozatot figyelembe véve 256 meccsen lépett pályára a klubban, ahonnan tavaly nyáron visszatért Spanyolországba. A Girona húzóembere volt az előző idényben, összesen több mint háromezer percet töltött a pályán a bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
12 perce

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17
Ezek is érdekelhetik