La Liga: Karim Benzema elbúcsúzott a Real Madridtól – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.06. 13:12
null
Karim Benzema elbúcsúzott a Real Madridtól (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, vasárnap bejelentette, hogy 14 év után távozik a Real Madridtól az aranylabdás francia támadó, Karim Benzema, akinek a klub kedden tartott hivatalos búcsúztató ceremóniát.

A Lyontól 2009-ben Madridba szerződő Benzema fokozatosan nyújtott egyre jobb teljesítményt a „királyiaknál”, hiszen első idényében csupán nyolc, másodikban 15, harmadikban pedig 21 gólt szerzett a spanyol élvonalban.

„Karim búcsúztatásának bejelentése óta hatalmas szomorúságot látok a madridistákon és a szurkolókon, akiket meghatott egy olyan futballista varázsa, mint ő” – mondta a búcsúztatáson Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke. „Láttuk, hogy milyen hihetetlen dolgokat művelsz szerte a világon és ezt soha, egyetlen madridi sem felejti el. Fiatalon érkeztél és szimbólummá, egyik nagy legendánkká váltál” – tette hozzá.

„Nehéz ennyi érzelem között beszélni, de szerettem volna megköszönni a Real Madridnak és a csapattársaimnak. Ez egy jó utazás volt az életemben. Szerencsés vagyok, hogy beteljesíthettem a gyermekkori álmomat. Soha nem felejtem el a Real Madridot, ám azt hiszem, itt az ideje, hogy távozzak és egy másik történetet írjak” – fogalmazott Karim Benzema.

A 35 éves csatár minden sorozatot figyelembe véve 648 mérkőzésen lépett pályára a Real Madrid színeiben, s ezeken 354 gólt és 165 gólpasszt jegyzett, Bajnokok Ligáját ötször, spanyol bajnokságot négyszer nyert, de a Király-kupában is háromszor, a spanyol Szuperkupában négyszer diadalmaskodott négy európai Szuperkupa-siker és öt klubvilágbajnoki cím mellett.

Az UEFA-nál a 2021–2022-es idény legjobbjának megválasztott Benzema 2022-ben a France Football szavazásán elnyerte az Aranylabdát is.

Sajtóhírek szerint Benzema a szaúdi bajnokságban aranyérmes, Nuno Espírito Santo által irányított Al-Ittihadnál folytatja a pályafutását.




Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
10 órája

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik