La Liga: nincs tovább, június végén megszűnik a Barca TV – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.27. 18:09
null
Illusztráció: sport.es
A Marca és a katalán Sport is azt írja, hogy június megszűnik a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona hivatalos csatornája, a Barca TV.

 

Mindkét sajtóorgánum úgy tudja, hogy a katalán klub vezérkara a La Liga által előírt pénzügyi fair play és az ennek betartását célzó költségcsökkentés miatt döntött az 1999 óta működő tévécsatorna megszüntetése mellett.

Ez a döntés értelmében közel 150 alkalmazott fog az utcára kerülni, és a Sport azt írja, hogy a Barca vezetősége már közölte a hírt az érintett szakemberekkel. A klub szerződése június 30-án jár le a csatorna produkciójáért felelő Movistar Televisiónnal, a vezetőség pedig úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a kontraktust.

A Marca annyit tesz hozzá az egészhez, hogy korábban még a Barca TV eladásáról volt szó (a klub így tett volna szert extra bevételekre), de Joan Laportáék végül a csatorna megszüntetése mellett döntöttek. Ebben vélhetően az is közrejátszott, hogy a Barca TV alkalmazottai az év elején, valamint a meccsnapokon is sztrájkoltak a rossz munkakörülmények és az alacsony bérezés miatt – ezt az ügyet februárban sikerült rendezni.

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 31 24 4 3 55–11 +44 76
2. Real Madrid 31 20 5 6 65–28 +37 65
3. Atlético Madrid 31 19 6 6 50–23 +27 63
4. Real Sociedad 31 16 7 8 39–29 +10 55
5. Betis 31 14 7 10 39–33 +6 49
6. Villarreal 30 14 5 11 39–30 +9 47
7. Athletic Bilbao 30 13 7 10 42–30 +12 46
8. Osasuna 31 12 8 11 29–32 –3 44
9. Rayo Vallecano 31 11 10 10 38–37 +1 43
10. Girona 31 11 8 12 48–45 +3 41
11. Mallorca 31 11 7 13 30–34 –4 40
12. Celta Vigo 31 10 9 12 37–42 –5 39
13. Sevilla 30 10 8 12 37–45 –8 38
14. Valladolid 30 10 5 15 26–48 –22 35
15. Almería 31 9 6 16 38–53 –15 33
16. Cádiz 31 7 11 13 23–43 –20 32
17. Getafe 31 7 10 14 29–41 –12 31
18. Valencia 30 8 6 16 32–36 –4 30
19. Espanyol 30 6 10 14 35–49 –14 28
20. Elche 31 2 7 22 20–62 –42 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik