La Liga: García-gólok, a Rayo legyőzte a Barcelonát

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 00:01
null
Álvaro García szerezte az első gólt (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 31. fordulójában a Rayo Vallecano 2–1-re legyőzte a Barcelonát.

 

A Barcelonát és a Rayót 36 pont választotta el a mérkőzés előtt, ez alapján a katalán csapat egyértelmű esélyesként várhatta volna az összecsapást. Csakhogy ezt a meccset megelőzően a Barca háromszor sem tudta legyőzni a Rayót.

Így talán nem is csoda, hogy Álvaro García pontos lövéssel megszerezte a vezetést a madridiaknak a 19. percben, és ez is felettébb jó előjelnek számított. Ugyanis az ezt megelőző 19 bajnokin nem kapott ki, amikor a félidőben vezetett (14 győzelem, 5 döntetlen).

És nem úgy nézett ki, hogy ez a veretleségi sorozat megszakad. A második félidő elején a másik García, Fran is betalált.

Már-már úgy tűnt, hogy izgalommentes hajrával gyűjti be a három pontot a Rayo, de a 83. percben Robert Lewandowski közeli lövéssel szépített.

Az egyenlítés azonban már nem jött össze, a Rayo megérdemelten győzött.

Mivel a Real Madrid is kikapott a fordulóban, Xaviékat aligha vágja földhöz ez a vereség, hiszen az előnyük továbbra is 11 pont a királyi gárdával szemben az élen.

SPANYOL LA LIGA
31. FORDULÓ
Rayo Vallecano–Barcelona 2–1
(Álvaro García 19., Fran García 53., ill. Lewandowski 83.)
Celta Vigo–Elche 1–0 (Aidoo 90.)

KORÁBBAN
Atlético Madrid–Mallorca 3–1 (De Paul 45+2., Morata 47., Carrasco 77., ill. Nasztaszics 20.)
Getafe–Almería 1–2 (Mayoral 71., ill. L. Suárez 7., 58.)
Kiállítva: Djené (Getafe, 45+3.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Cádiz–Osasuna 0–1 (R. García 63.)
Kiállítva: Ezalzuli (Osasuna, 85.)
Real Betis–Real Sociedad 0–0
Girona–Real Madrid 4–2 (Castellanos 12., 24., 46., 62., ill. Vinícius Júnior 34., L. Vázquez 85.)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
19.30: Valencia–Valladolid
19.30: Villarreal–Espanyol (Tv: Spíler2)
22.00: Athletic Bilbao–Sevilla (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 31 24 4 3 55–11 +44 76
2. Real Madrid 31 20 5 6 65–28 +37 65
3. Atlético Madrid 31 19 6 6 50–23 +27 63
4. Real Sociedad 31 16 7 8 39–29 +10 55
5. Betis 31 14 7 10 39–33 +6 49
6. Villarreal 30 14 5 11 39–30 +9 47
7. Athletic Bilbao 30 13 7 10 42–30 +12 46
8. Osasuna 31 12 8 11 29–32 –3 44
9. Rayo Vallecano 31 11 10 10 38–37 +1 43
10. Girona 31 11 8 12 48–45 +3 41
11. Mallorca 31 11 7 13 30–34 –4 40
12. Celta Vigo 31 10 9 12 37–42 –5 39
13. Sevilla 30 10 8 12 37–45 –8 38
14. Valladolid 30 10 5 15 26–48 –22 35
15. Almería 31 9 6 16 38–53 –15 33
16. Cádiz 31 7 11 13 23–43 –20 32
17. Getafe 31 7 10 14 29–41 –12 31
18. Valencia 30 8 6 16 32–36 –4 30
19. Espanyol 30 6 10 14 35–49 –14 28
20. Elche 31 2 7 22 20–62 –42 13
Legfrissebb hírek

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
14 perce

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
8 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
14 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
18 órája

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 09:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23
Ezek is érdekelhetik