Király-kupa: Puskás óta Benzema az első Real-játékos, aki triplázott a Camp Nouban

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 11:05
null
Ellentétes hangulatban számolt számolt be a madridi és a katalán sajtó a szerda esti el Clásicóról (Fotó: Marca)
Mint ismert, a Real Madrid 4–0-s győzelmet aratott az ősi rivális FC Barcelona vendégeként a spanyol Király-kupa elődöntőjében, így bejutott a sorozat döntőjébe. A fináléban az Osasunával küzd meg a trófeáért. Lássuk, hogyan alakult a találkozó utóélete!

Legyen tánc!” – ez állt a Marca csütörtöki számának a címlapján, míg az AS a „Kiütés és döntő” szavakkal summázta a Camp Nouban történteket. Mindkét újság kiemelte Karim Benzema mesterhármasát, az AS ellenben még külön megemlítette Camavingát, Modricot és Viníciust is, mint a mérkőzés legjobbjait.

A katalán sportsajtó érhető módon gyászos hangulatban számolt be a történtekről. A Sport „fájdalmas kiütésről” ír, a beszámoló szerint a Barca az első félidőben eldönthette volna a továbbjutást, de a védelmi hibák megbosszulták magukat. Ehhez képest a Mundo Deportivo „Durva kupabúcsú” címmel foglalta össze a mérkőzést, a katalán lap szerint az első kapott gól elsüllyesztette Xavi együttesét, majd Benzema egy mesterhármassal vitte be a kegyelemdöfést.

A német Eintracht Frankfurt kihasználta az alkalmat egy kis élcelődésre. A 2022-ben Európa-ligát nyerő csapat a Twitter-oldalán emlékeztetett mindenkit arra, hogy ők már láttak egy habfehér örömünnepet a Camp Nouban – mint ismert, a Frankfurt 2022-ben 3–2-re győzött az FC Barcelona vendégeként az El negyeddöntőjében, és ezzel búcsúztatta a katalánokat a sorozattól.

Térjünk is át az érdekességekre. A mérkőzésen mesterhármast elérő Karim Benzema Puskás Ferenc óta az első Real Madrid-játékos, aki triplázott a Camp Nouban. Puskás több mint 60 évvel ezelőtt, 1963. január 27-én szerzett három gólt a Barca otthonában az 5:1-re megnyert bajnoki mérkőzésen – ő volt az első játékos a királyi gárda történetében, akinek ez sikerült.

A Real Madrid az FC Barcelona kiejtése után története 40. kupadöntőjére készülhet, kilencévnyi szünet után. A királyi gárda a legutóbbi három fináléjából kettőt megnyert (2011-ben és 2014-ben a Barcelona ellen), míg 2013-ban hazai pályán a városi rivális Atlético bizonyult túl nagy falatnak.

A blancókkal egyébként 15 év után először fordult elő, hogy négy gólt rámoltak be ősi riválisuknak – 2008-ban a már bajnok Real 4–1-re verte meg hazai pályán a Barcát. A legutóbbi, Camp Nouban szerzett négy madridi gólhoz 1963. január 27-ig kell visszamenni – ez volt az a meccs, amelyen Puskás Ferenc első madridiként triplázott a katalán városban.

Karim Benzemának ez volt a 43. Clásicója minden sorozatot figyelembe véve, de ez volt az első alkalom, hogy három gólt rámolt be a Barca kapujába. A francia csatárnak egyébként mostanában kifejezetten jól megy a katalán csapat ellen, a legutóbbi hat rangadóján öt gólban vállalt szerepet (három gól, két gólpassz).

Sergio Busquetsnek ez volt a 10. Klasszikusa a kupában, ezzel az ugyancsak barcelonai Joan Segarrával holtversenyben ő lett a sorozatban megrendezett Clásicók legtöbb meccsen pályára lépő játékosa, mindkét csapatot figyelembe véve.

Végül, de nem utolsósorban itt van egy már-már prófétai megszólalás Carlo Ancelottitól. Mint ismert a Real Madrid még február 18-án lépett pályára az Osasuna otthonában. A 2–0-s madridi sikerrel záruló mérkőzés végén a mérkőzést közvetítő Movistar kamerái lencsevégre kapták a Real olasz mesterét, amint egy ölelés kíséretében ezt mondja a pamplonai csapatot irányító Jagoba Arrasatének: „Találkozunk a kupadöntőben”. Igaza lett.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FC BARCELONA–REAL MADRID 0–4 (Vinícius Júnior 45+1., Benzema 50., 58., 81. – a másodikat tizenegyesből)
A párharc első meccsén: 1–0
Továbbjutott: a Real Madrid 4–1-es összesítéssel


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik