La Liga: hetekre kidőlt a Barcelona veterán klasszisa

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 13:27
null
Busquetsre hetekig nem számíthat a katalán csapat (Fotó: Getty Images)
A vasárnapi bajnoki mérkőzésen megsérült Sergio Busquets játékára néhány hétig nem számíthat az FC Barcelona labdarúgócsapata.

A katalán együttes a honlapján közölte a hétfői orvosi vizsgálatok eredményét, mely szerint a csapatkapitány bal bokájában megrándult a szalag. Lehetséges visszatérésének időpontját nem adták meg, a spanyol sportsajtó azonban – hasonló esetekre hivatkozva – két-három hetes kényszerű kihagyásról számolt be.

A spanyol bajnokságban éllovas Barcelona vasárnap a La Liga 20. fordulójában a Sevillát fogadta – és győzte le 3–0-ra –, Busquets viszont már a mérkőzés elején megsérült, a hetedik percben Franck Kessié váltotta. A csapatkapitány a most zajló idényben is alapembernek számít, az együttes 31 tétmeccséből 27-en pályára lépett, többségén kezdőként.

A Barcelona a közelmúltban egy másik kulcsemberét is elveszítette sérülés miatt, Ousmane Dembélé a hónap végén játszhat ismét.

A katalán gárdának a vasárnapi bajnoki fellépése után – amikor a Villarreal vendége lesz – az Európa-ligában lesz mérkőzése: a tizenhat közé jutásért sorra kerülő párharc első felvonásán a Manchester Unitedet fogadja jövő csütörtökön. A manchesteri visszavágóra egy héttel később kerül sor, míg a nemzetközi kupameccsek között a Cádizt látja vendégül.
Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik