Gyász: elhunyt id. Marcos Alonso, a Barcelona egykori középpályása

Vágólapra másolva!
2023.02.09. 11:42
null
Marcos Alonso Pena 63 évet élt (Fotó: Transfermarkt)
Kétévi betegség után 63 éves korában elhunyt id. Marcos Alonso, a Barcelona és az Atlético Madrid egykori labdarúgója, a jelenleg a katalán csapatot erősítő Marcos Alonso édesapja – írja a Marca.


Marcos Alonso Pena
1959. október 1-jén született Santanderben, a Real Madriddal öt bajnoki címet és öt BEK-et nyerő, Puskás Ferenccel is együtt futballozó Marquitos fiaként.

Tizenhét évesen debütált a spanyol élvonalban szülővárosa csapatában. Játékosként a Racing Santander mellett a Barcelona, az Atlético Madrid és a Logronés csapatában is megfordult. Legnagyobb sikereit a „gránátvörös-kékekkel” érte el: megnyerte a spanyol bajnokságot, a Király-kupát és a spanyol Szuperkupát, valamint két ízben a négy éven át megrendezett Spanyol Ligakupát is elhódította, emellett 22 alkalommal a nemzeti csapatban is pályára lépett. Tagja volt az 1984-es franciaországi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző keretnek is, ám a tornán nem játszott.

Visszavonulása után edzőként tevékenykedett: ez idő alatt leült a Rayo Vallecano, a Racing Santander, a Sevilla, az Atlético Madrid, a Real Zaragoza, a Real Valladolid, a Málaga és a Granada 74 (nem összetévesztendő a másodosztályban vitézkedő Granada CF-fel) kispadján is.

Marcos Alonso Pena sportszakmai tevékenysége mellett a sportsajtóban is kipróbálta magát: a Marca szakértőjeként elemezte a spanyol bajnokság, a Bajnokok Ligája, valamint a spanyol válogatott mérkőzéseit.

 

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
10 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
12 órája

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
20 órája

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik