Barcelona: négy magyar játékos bizonyíthat a La Masián

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.02.02. 16:03
null
Fotó: Barca Academy Hungary
A Barca Academy Hungary, az FC Barcelona hivatalos magyarországi akadémiájának négy játékosa edzőtáborban vehet részt a világszerte híres La Masián.

 

A középpályás, Bálint Áron, a belső védő, Bálint Balázs, a kapus, Kutak Olivér és a csatár, Putics Benett február 4. és 13. között a világ minden tájáról érkező gyerekek társaságában bizonyíthat a katalán klub szakemberei előtt – közölte a magyar akadémia a Nemzeti Sporttal.

„Tiszta víziónk volt, amikor elindítottuk ezt az akadémiát, amely többek között azért jött létre, hogy minél több gyermeknek megadjuk a lehetőséget, hogy eljusson Barcelonába. A Barca Academy Hungary nélkül nem jött volna létre ez az esemény. Hosszú folyamat előzte meg ezt a lehetőséget, a kiválasztásban részt vevő szakemberek videón és személyesen is megnézték a játékosokat. Minden tevékenységünk, minden rendezvényünk azt a célt szolgálja, hogy el tudjuk mondani a gyermekeknek; »Legyél te a következő, akinek megadatik a barcelonai utazás!«. Ez a cél az akadémiánk létének a mozgatórugója” – mondta el Farkas Balázs, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója.

„Egy igazi ajándék ez a gyerekek számára, úgy kell felfogniuk, mint egy lehetőséget, elsősorban ezt tudatosítottuk bennük. Semmi mást nem kell tenniük, csak élvezniük ezt a különleges időszakot. Nem kértünk többet tőlük annál, mint hogy azt tegyék, amit eddig is az akadémia edzésein. Ugyanaz lesz a feladatuk, mint eddig, csak egy másik színpadon” – fogalmazta meg a gondolatait Martí Nadal Velasco, az akadémia szakmai igazgatója.

Az egyaránt tízéves Putics Benett és Kutak Olivér, valamint a 11 éves Bálint Áron egy bővebb, 30-40 fős csoportban mutathatja meg a képességeit. A négy játékos közül kiemelkedő lehetőséget kapott a 14 éves Bálint Balázs, aki egy 16 fős, elit társaság részese lehet.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
5 órája

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
11 órája

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20
Ezek is érdekelhetik