Barcelona: Messi visszatérése csak rajta múlik – Xavi

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 12:23
null
Xavi és Messi, kezében a spanyol bajnokságban a hónap legjobbjának járó díjjal, 2018 májusában (Fotó: Getty Images)
Tárt karokkal várja vissza Barcelonába a katalánok vezetőedzője, Xavi Hernández korábbi csapattársát, Lionel Messit. Az argentin klasszis szerződésének első két éve nyáron lejár a PSG-nél, és ha nem érvényesítik az opciót, távozhat Párizsból.

 

A Kicker azt írja, a Katalán Rádió több spanyolországi médiummal egybehangzóan úgy értesült, Lionel Messi édesapja és menedzsere, Jorge Messi a napokban Joan Laporta Barcelona-elnökkel egyeztetett fia lehetséges visszatéréséről.

A BBC a Barcelona vezetőedzőjét, Xavi Hernándezt idézi, aki visszavárja Messit a gránátvörös-kékekhez.

„Messi tudja, hogy Barcelona az otthona és az ajtók nyitva állnak előtte, ezt már sokszor mondtam. Barátok vagyunk, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot és a lehetséges visszatérése csak rajta múlik. Leo a világtörténelem legjobb játékosa, mindig be fog férni a csapatba.”

A hétszeres aranylabdás, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, tízszeres spanyol- és egyszeres francia bajnok, 2022-ben hazájával, Argentínával világbajnok Lionel Messi 2000-ben került a Barcelona utánpótlásához. A klubot 2021 nyarán hagyta el, ekkor 2+1 éves szerződést kötött a PSG-vel.

Legfrissebb hírek

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
6 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
6 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
17 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2025.10.01. 16:52
Ezek is érdekelhetik