Barcelona: a rendőrség szerint a volt elnök újságírókat fizetett le

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.13. 18:53
null
Bartomeu egyre nagyobb bajban találja magát (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint a katalán rendőrség bizonyítékokat talált arra, hogy Josep Maria Bartomeu harmadik félen keresztül fizetett két újságírónak a Barcelona akkori elnökét pozitív fényben feltüntető, riválisait lejárató írásokért.

 

A Cadena Ser szerint a katalán rendőrség a BarcaGate néven emlegetett botrány keretében bizonyítékot talált arra, hogy Josep Maria Bartomeu, a Barcelona korábbi elnöke két újságírónak egy harmadik félen keresztül fizetett a kedvező hírverésért, miközben az elnökválasztáson induló riválisokat (Victor Font és Joan Laporta) a munkájuk során negatív fényben feltüntetni szándékozott.

A gyanú szerint Marcal Llorente és Albert Lesán az Amalgama Marketing SL és a Tormenta de Acero SL nevű cégeken keresztül kapták a juttatást, amely „üzleti kommunikációs továbbképzés”, valamint „újságírási tartalomra való felkészítés ügyfelek részére” néven lett elkönyvelve.

A rendőrség azt feltételezi, hogy a Barcelona fizetett ezeknek a cégeknek, amelyek aztán átutalták a szükséges összeget a két újságírónak.

Amint azt korábban megírtuk, Bartomeut letartóztatta a rendőrség a BarcaGate-ben való szerepe miatt. A BarcaGate botrányban a 13 Ventures nevű PR-cég az FC Barcelona megbízásából több mint száz álprofilt működtetett a közösségi oldalakon, aminek célja Bartomeu dicsfényben feltüntetése és az őt kritizáló tábor (idetartozik többek között Lionel Messi és Gerard Piqué) lejáratása volt.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
59 perce

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
11 órája

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
21 órája

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
23 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28
Ezek is érdekelhetik