Real Madrid: „Már túl késő” – öngólt rúgatott az újságíróval Benzema

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 11:33
null
Karim Benzema nem kivételezett az egyik újságíróval (Fotó: YouTube/Real Madrid)
Vasárnap este a Spanyol Szuperkupában a Real Madrid a Barcelonával csap össze a döntőben. A madridi klub szombaton tartotta meg a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ahol Karim Benzema állt az újságírók rendelkezésére – legalábbis azokéra, akik nem pazarolták el a kérdésüket.

 

A szaúd-arábiai Rijádban vasárnap este el Clásicót rendeznek – a Spanyol Szuperkupa döntőjében csap össze a Real Madrid és a Barcelona.

A blancók szombaton tartották a meccs előtti sajtótájékoztatójukat, ahol Karim Benzemától kérdezhettek az újságírók. Egyikük azt tudakolta, hogy fizikailag hogy érzi magát, valamint mit gondol Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) korábbi elnökelemondásáról és botrányáról. Ekkor a Real Madrid PR-szakembere közbeszólt, hogy csak egy kérdést tehet fel mindenki, az újságíró pedig a másodikat választotta, Benzema viszont ezt „nem kommentálta”.

Amikor a kérdező megpróbálta feltenni az első kérdést, a francia félbeszakította és csak annyit mondott: „Már túl késő.”

SPANYOL SZUPERKUPA
DÖNTŐ, RIJÁD (Szaúd-Arábia)
20.00:
Real Madrid–Barcelona– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39
Ezek is érdekelhetik