Királyné-kupa: a Barcelonát és a Sevillát is kizárják – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.24. 10:10
null
Geyse Ferreira (balra) jogtalanul játszott a kupában, klubja bűnhődhet érte (Fotó: Getty Images)
A jelek szerint idén nem fog triplázni az FC Barcelona női labdarúgócsapata. A katalán együttest egy eltiltott játékos jogtalan szerepeltetése miatt fogják kizárni a Királyné-kupából, akárcsak a Sevillát – írja az El Chiringuito értesüléseire hivatkozva a Marca.

 

A Királyné-kupa nyolcaddöntőjében a Barcelona az Osasunát (9–0), míg a Sevilla a Villarrealt (1–0) búcsúztatta. A katalán csapatban pályára lépett Geyse Ferreira, akit az előző idényben két sárga lappal állítottak ki a Madrid CFF–Huelva kupameccsen. Ferreira azóta átigazolt Barcelonába, eltiltása érvényben maradt, klubja viszont ennek ellenére pályára küldte őt az Osasuna ellen.

A Sevilla Villarreal elleni meccsén Nagore Calderón volt a pályán eltiltása ellenére. A 29 éves játékos az előző idényben a Granadilla Tenerife (nem összetévesztendő a férfi másodosztályban vitézkedő CD Tenerifével) elleni Királyné-kupa negyeddöntőn kapott azonnali piros lapot, klubja ezt az eltiltást szegte meg.

Spanyol sajtóhírek szerint úgy az Osasuna, mint a Villarreal óvást nyújtott be a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetségnél (RFEF), amelyet a szervezet elfogadott – így a Sevillát és a Barcelonát egyaránt ki fogják zárni a sorozatból, csupán a hivatalos bejelentés várat magára.

Ezzel eldőlt, hogy három egymást követő idény után nem a Barcelona nyeri meg a Királyné-kupát, valamint az is, hogy a spanyol bajnokságot magabiztosan vezető, valamint a női Bajnokok Ligájában is érdekelt „gránátvörös-kékek” idén biztosan nem fognak „triplázni”.


 

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
12 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
23 órája

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik