La Liga: nem tudta megtörni a nyeretlenségi átkot a Sevilla

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.12.30. 21:31
null
Borja Mayoral (jobbra) két gólja döntötte el a Getafe–Mallorca meccset (Fotó: Getty Images)
Nem bírt egymással a Celta Vigo és a Sevilla, a péntek esti 1–1-et követően mindkét csapat nyeretlenségi sorozata tovább nyúlt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga). A 15. forduló pénteki játéknapján 1–1-re végzett egymással a Cádiz és az Almería is, míg a Getafe 2–0-ra verte a Mallorcát.

CELTA VIGO–SEVILLA 1–1

A Celta első félidőbeli veszélyes próbálkozásai közül egy gyönyörű góllal végződött: a 33. percben Iago Aspas mesterien hozta játékba a középen meglóduló Gabri Veigát, aki a kifutó kapus fölött elegánsan a hálóba emelt.

Egy kis stat: Gabri Veiga már a negyedik gólját szerezte ebben a spanyol bajnoki idényben, az U21 alatti korosztályból senkinek sincs ilyen sok. (Opta)

A második játékrész első nagy helyzetét a hazaiak hagyták ki, aztán belehúzott a Sevilla: az 54. percben Lamela lövésénél a kapufa még megmentette a vigóiakat, de az akció végén szöglet következett, és a beívelt labdát Kike Salas a rövid sarokba fejelte.

José Ángel Carmona a 86. percben megkapta második sárga lapját, a Celta emberelőnyben rohamozhatott a győztes gólért, de hiába minden erőfeszítése, maradt az 1–1.

A Sevilla október 15-én nyert legutóbb bajnokit (azóta három döntetlen és három vereség a mérleg), a Celta még régebben, október 2-án (három döntetlen, öt vereség).

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

GETAFE–MALLORCA 2–0

A hazaiak mindkét gólját Borja Mayoral szerezte: a Real Madridtól nyáron végleg megvásárolt támadó előbb a leshatáron komponált akció végén kiugorva lőtt jobbal a hálóba, a hajrá kezdetén pedig a mallorcai Antonio Sánchez hajmeresztően hátraemelt labdáját vágta a kapuba – ezúttal ballal.

Egy kis stat: Borja Mayoral eddig 118 spanyol bajnokin lépett pályára, ez volt a második kétgólos meccse – az elsőt is 2022-ben ünnepelte, áprilisban a Celtát is 2–0-ra verte a Getafe. (Opta)

A Mallorca négy fordulón át őrzött veretlenségtől búcsúzott, a Getafe kétpontnyira megközelítette.

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

CÁDIZ–ALMERÍA 1–1

Az Almeria jellemzően otthon gyűjti a muníciót – egy pont volt a korábbi hét túrája zsákmánya –, ehhez képest Gonzalo Melero éles szögből lőtt nagy góljával sokáig vezetett. Végül Lucas Pérez egyenlített, így az Almería továbbra is várni kényszerül az első idegenbeli győzelemre.

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

SPANYOL LA LIGA
15. FORDULÓ, pénteki mérkőzések
Getafe–Mallorca 2–0
(Borja Mayoral 51., 75.)
Cádiz–Almería 1–1 (Lucas Pérez 83., ill. Melero 40.)
Celta Vigo–Sevilla 1–1 (Gabri Veiga 33., ill. Kike Salas 54.)
Később
Valladolid–Real Madrid 0–2 (Benzema 83., 89. – az elsőt 11-esből)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Szombat
14.00:
Barcelona–Espanyol (Tv:Spíler2)
16.15:Real Sociedad–Osasuna
16.15:Villarreal–Valencia (Tv:Spíler2)
Csütörtökön játszották

Girona–Rayo Vallecano 2–2
Real Betis–Athletic Bilbao 0–0
Atlético Madrid–Elche 2–0

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 15 12 2 1 35–14 +21 38
2. Barcelona 14 12 1 1 33–5 +28 37
3. Atlético Madrid 15 8 3 4 23–14 +9 27
4. Real Sociedad 14 8 2 4 19–17 +2 26
5. Athletic Bilbao 15 7 4 4 24–14 +10 25
6. Betis 15 7 4 4 17–12 +5 25
7. Rayo Vallecano 15 6 5 4 22–18 +4 23
8. Osasuna 14 7 2 5 16–14 +2 23
9. Villarreal 14 6 3 5 15–10 +5 21
10. Valencia 14 5 4 5 22–15 +7 19
11. Mallorca 15 5 4 6 13–15 –2 19
12. Girona 15 4 5 6 22–24 –2 17
13. Almeria 15 5 2 8 17–23 –6 17
14. Getafe 15 4 5 6 14–20 –6 17
15. Valladolid 15 5 2 8 13–23 –10 17
16. Celta Vigo 15 3 4 8 15–27 –12 13
17. Espanyol 14 2 6 6 16–22 –6 12
18. Sevilla 15 2 6 7 14–23 –9 12
19. Cádiz 15 2 6 7 10–27 –17 12
20. Elche 15 4 11 10–33 –23 4
Legfrissebb hírek

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
10 órája

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
15 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 23:01

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 11:18
Ezek is érdekelhetik