Spanyolország: Neymar csalás és korrupció vádjával állt bíróság elé

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.10.17. 17:04
null
Neymar Barcelonában, a bíróságon (Fotó: Getty Images)
A Reuters riportjából kiderül, megérkezett Barcelonába a Paris Saint-Germain labdarúgója, Neymar. Most azonban nem a korábbi csapatát látogatta meg, hanem bíróság elé kell állnia – csalással és korrupcióval vádolják a több mint kilenc éve húzódó perben.

 

A brazil támadó játékjogát 40 százalékban a DIS elnevezésű befektetési csoport birtokolta még akkor, amikor Brazíliában játszott. A játékos 2013-ban igazolt a brazil Santostól az FC Barcelonához, és a DIS szerint az átigazolás során befolyt összegből kevesebb pénzt kaptak, mint amennyire jogosultak lettek volna.

Az FC Barcelona Neymar átigazolásakor azt jelentette be, hogy 57 millió eurót fizetett a Santosnak a brazil támadó játékjogáért. Később kiderült, hogy ez az összeg valójában közel van a 100 millió euróhoz. Nemcsak Neymar, hanem a katalán klub két korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu és Sandro Rosell is bíróság elé áll, ellenük korrupció vádja miatt folyik bírósági eljárás.

Az eset kapcsán Brazíliában és Spanyolországban is vizsgálat indult, Neymarra és édesapjára a spanyol ügyészség kétéves börtönbüntetést, továbbá csaknem 10 millió dolláros pénzbüntetést kért. Mivel Neymar büntetlen előéletű, ezért akkor sem kell börtönbe mennie, ha bűnösnek találják (a DIS egyébként öt év börtönbüntetés mellett 149 millió eurós pénzbüntetést, valamint a játékos eltiltását kéri a bíróságtól a Reuters szerint). Az ügyészség a Barcelonára 9, míg a Santosra 7 millió dolláros bírság kiszabását javasolta.

Neymarnak és édesapjának hétfőn volt az első tárgyalása Barcelonában, az ügy mostani periódusának kedden lesz a második felvonása.

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik