Barcelona: szobrot állítanak Lionel Messinek

Vágólapra másolva!
2022.10.10. 13:56
null
Szobrot kap Messi a Camp Nou előtt. (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona szobrot emel korábbi klasszis futballistája, Lionel Messi tiszteletére – írja az MTI. A szobrot a Camp Nou előtt helyezik majd el Joan Laporta bejelentése szerint. Messi, minden idők egyik legjobb futballistája, 35 trófeát nyert a klub színeiben.

 

„Leo Messi szobrát a Camp Noun kívül építjük meg. A döntés megszületett” –nyilatkozta Joan Laporta elnök az egyesület éves taggyűlésén.

Elsőként Kubala Lászlóról (2009), majd Johan Cruyffról (2019) állítottak szobrot a katalán klubnál. Már a Kubala-szobor elkészültekor leszögezték a Barcánál, hogy belátható időn belül csak Cruyffnak és Messinek lehet része hasonló elismerésben.

Kubala László szobrát 2009-ben avatták fel (Fotó: Török Attila)
Kubala László szobrát 2009-ben avatták fel (Fotó: Török Attila)

 

A 35 éves Messi a katalán együttessel tízszer lett spanyol bajnok, hétszer nyert Király Kupát, nyolcszor spanyol szuperkupát, négyszer Bajnokok Ligáját, háromszor európai szuperkupát, s ugyancsak háromszor klubvilágbajnokságot. Övé minden fontos Barca-rekord, így csúcstartó a szerzett gólok (672), a gólpasszok (303), a lejátszott meccsek (778) és a spanyol bajnoki találatok (474) tekintetében egyaránt. 672 góljából 26-ot szerzett a Real Madrid ellen.

Az argentin futballista 2021 nyarán szabadon igazolható játékosként szerződött a PSG-hez, amellyel francia bajnokságot nyert. A múlt év novemberében – saját egyéni rekordját tovább javítva – hetedik alkalommal érdemelte ki az Aranylabdát, mint az adott esztendő legjobb Európában játszó labdarúgója.

Johan Cruyff szobra 2019 óta áll Barcelonában (Fotó: AFP)
Johan Cruyff szobra 2019 óta áll Barcelonában (Fotó: AFP)

 

Messi 164 mérkőzésen lépett pályára Argentína színeiben, ezeken 90 gólt szerzett és 51 gólpasszt adott – statisztikáját tovább javíthatja a november 20-án kezdődő katari világbajnokságon.

 

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
3 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

Thiago Alcantara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 12:05

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26
Ezek is érdekelhetik